Lassan már a legkisebb vidéki falunapokra is dedikált alkalmazásokat készítenek. Az viszont nagyon ritka, hogy ezek többet adnának, mint egy digitális programfüzetet, amelyben van egy térkép is. Még a legnagyobb fesztiválok applikációi is csak arra jók, hogy az ember időben értesüljön a programváltozásokról.

A Papp László Budapest Sportaréna (PLBSA) viszont hamarosan egy olyan alkalmazással jelentkezik a két nagy mobilos operációs rendszeren - iOS és Android -, amelyen keresztül a felhasználók megvehetik a jegyeiket, hogy aztán a bejáratnál bemutassák azokat. Bár a jegyeket eddig is érvényesíthették telefonról anélkül, hogy kinyomtatták azokat, de a QR-kód beolvasáson alapuló rendszerrel voltak problémák: csak az nem másolta le a belépőket, aki nem akarta.

Az online jegyüzérek például nem egyszer többször eladták ugyanazt az egy darab jegyet azoknak, akik a hivatalos árusítást lekésték. Mostantól viszont az alkalmazásban vásárolt jegyeket a felhasználók elküldhetik egymásnak, minden belépőből csak egy darab lesz. A programot teljesen a felhasználókhoz rendelik majd, így nehézkesebb lesz üzérkedni a sporteseményekre, koncertekre. Az érvényesítés is csak a helyszínen lesz lehetséges - ismertette Inotay Balázs, az alkalmazást fejlesztő Eclectiq Minds vezérigazgatója.

Az applikáció emellett állítólag arra is jó lesz, hogy előre parkolójegyet szerezzenek a vendégek: a vásárláskor meg kell adni a rendszámot, majd a parkoló automatikus felismerő rendszere végzi a beléptetést. Addig a QR-kódos parkolóazonosító nem is látszik, amíg az ember be nem ért az arénába. Sőt, a leleményesek előre megrendelhetik az ételeket és italokat a büféből, hogy azokat a helyszínen vegyék át. Elvben ez gyorsítja majd a kiszolgálást, afféle épületen belüli áthajtásos McDrive lesz.

Leáldoztak a készpénznek

A szervezők felvezetője alapján nagyjából az apokalipszis leküzdésével ér fel, hogy a rendezvényközpont 2018-tól teljesen készpénzmentes lesz. Vége az emberiség több ezer éves tortúrájának, amikor még érmekkel és papírokkal kellett intéznie a vásárlásait.

A Papp László Budapest Sportaréna a nyugalom szigetévé változik: a büféktől a parkolóházig már csak és kizárólag digitálisan lehet fizetni. Ebbe az irányba már több évvel ezelőtt tett lépéseket az Aréna, de eddig a vásárlások egyharmadához használtak csak kártyát - a rekord eddig 40 százalék volt az év 90 eseménynapjából - magyarázta Lak Tibor, a PLBSA cégvezetője.

A készpénz-rajongók, -használók sem kell megijedniük, mert ők a helyszínen felállított automatákból válthatnak ki Mastercard feltöltős bankkártyákat. Ezek aztán bankkártyaként használhatók az arénán kívül is, lehet majd rájuk pénzt tölteni. Istant issued rendszerben állítják ki ezeket, vagyis helyben, azonnal nyomtatják a kártyákat és limitált lesz a rájuk rakható összeg.

Nem csak kártyával lehet majd költekezni: az NFC-képes telefonokkal érintéses mobilfizetés is lehetséges. A megoldások használatát az indokolja, hogy a Mastercard fiatalok fogyasztási szokásait mérő piackutatásából az derült ki, hogy az egyetemista korúak közel háromnegyede használna valamilyen mobiltárcát, miközben 20 százalékuk már rendszeresen fizet ilyen módon.

Vagyis igény létezhet a szolgáltatásra, a magyarok pedig fogékonyak az innovatív megoldásokra. A tavalyi évben (a jegybank adatai szerint) a vásárlások több mint 60 százaléka érintéses fizetés volt - derült ki Szetnics László, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatójának beszámolójából.

Papp László Budapest Sportaréna (Forrás: MTI Fotó/H. Szabó Sándor)