Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A cég a jelentősen bővülő székesfehérvári egységében információtechnológiai, beszerzési, labor- és oktatási szolgáltatásokat nyújt majd több mint 300 nyugat-európai cégnek. Jelezte, hogy az ehhez szükséges új munkaerő 40 százalékát diplomások teszik majd ki. Ezzel tovább erősödik a magyar-amerikai gazdasági együttműködés, amely sikertörténet, hiszen ma az unión kívül a legjelentősebb befektető az Amerikai Egyesült Államok. Magyarországon több mint 600 amerikai vállalat több mint 100 ezer embernek ad munkát, beruházásaik összértéke pedig meghaladja a 9 milliárd dollárt - mondta Szijjártó.

Az IBM fejlesztése tovább erősíti a hazai infokommunikációs és távközlési (IKT) szektort, amelynek termelési értéke az első negyedévben meghaladta az 1000 milliárd forintot, és 8 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. Megjegyezte, hogy a szektorban jelenleg 196 ezren dolgoznak. Új világrend van kialakulóban, ahol a munkahelyteremtő beruházásokért minden eddiginél nagyobb küzdelem folyik. Eközben a versenyképességnek lett egy új összetevője a biztonság, vagyis hogy az adott ország garantálni tudja-e a befektetések biztonságát. A kormány legfontosabb célja a biztonság biztosítása. Ma Magyarország biztonságos hely, ezt bizonyítja az is, hogy soha annyi beruházás nem jött Magyarországra, mint tavaly. Az országban jelenlévő közvetlen működő tőkének a gazdasági teljesítményéhez viszonyított arányában jelenleg első helyen állunk Közép-Európában - tette hozzá.

Mészáros Attila alpolgármester elmondta, a város gazdasága 15 százalékkal bővül évente, amihez az IBM is hozzájárul. Szerinte ez azt mutatja, hogy töretlen a magyar kkv-k és a nemzetközi működő tőke bizalma Székesfehérvár iránt.

Zerényi Zoltán az IBM Client Innovation Centre vezetője hangsúlyozta, hogy az elmúlt 19 évben folyamatosan meg tudtak felelni a kihívásoknak. Büszkék a munkavállalóikra, akik kimagasló minőségű szolgáltatásokat nyújtanak ügyfeleiknek a nap 24 órájában a lehető legszélesebb szolgáltatási palettán. A fejlődés újabb mérföldköveként szorosabbra fűzték kapcsolataikat a felsőoktatási intézményekkel, így az informatikai duális képzés keretein belül újabb 25 diákot foglalkoztatnak szeptembertől. Ezzel cégük a legnagyobb duális képzőhely az informatika területén az országban.

A cégvezető céljuknak nevezte, hogy munkaügyi, pénzügyi szolgáltatásaikkal, szervergyártással, piaci informatikai megoldásokkal, videostreaming szolgáltatásokkal feleljenek a piaci kihívásokra. Vezető szerepüket szeretnének  megtartani a jövőben is a piacon.