Kórházban fekvő ismerősétől próbált meg lopni

Kórházban lábadozó ismerőse állapotát kihasználva vette el a sértett bankkártyáját a férfi. A dunaújvárosi rendőrök befejezték a csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálatát - jelent meg a beszámoló a Police.hu-n.
Szabó Dániel, 2019. július 6. szombat, 13:41
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A dunaújvárosi kórház egyik kórtermében feküdt annak a férinak az ismerőse, aki bejutott a szobájába és az alvó nő mellett lévő táskából kiemelte annak pénztárcáját, abból kivette a sértett bankkártyáját, majd elsietett a kórházból. A váratlan vendég távozásakor éppen felébredő nő azonnal ellenőrizte értékeit, melynek során tapasztalta, hogy eltűnt a bankkártyája, ezért feljelentést tett a rendőrségen.

A dunaújvárosi nyomozók hamara azonosították, majd csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.  A 38 éves férfi beismerő vallomást tett, melynek során elmondta, hogy az ismerősétől, annak tudta és beleegyezése nélkül elvette bankkártyáját, amivel többször próbálkozott készpénzt felvenni, sikertelenül.

HOZZÁSZÓLÁSOK