Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatok közül az első egy 2016-os jogszabályt módosít. Abban a kormány 7 milliárd 930 millió forintot irányzott elő a Fertő-tavi turizmus fejlesztésére. A mostani határozat ezt az összeget 23 milliárd 260 millió forintra emeli. Az egészében magyar költségvetési forrásból származó pénzt a következőkre lehet elkölteni: a Fertő-tó alapinfrastruktúrájának fejlesztése, a vízminőség javítása, valamint vendégfogadás és szállásadás infrastruktúrájának a megteremtése.

A másik határozatában a kormány - a Modern Városok Program keretében - Kaposváron megvalósuló tízpályás versenymedencés városi uszoda beruházáshoz szükséges 630 millió forint többletforrást biztosítja. Ennek építését még 2016 végén a Fertődi Építő Zrt. és a Magyar Építő Zrt. konzorciuma nyerte el közbeszerzésen. A tervek szerint az uszoda teljes alapterülete 7500 négyzetméter lesz, és rendelkezik majd egy 3 szintes 800 főt befogadó lelátóval is. Továbbá épül hozzá egy evezős tanmedence is. A medence 10 pályás és megfelel a FINA előírásainak. A beruházás része lesz a környezetrendezés, a beléptető és vagyonvédelmi rendszer kiépítése, továbbá a parkoló megépítése is.

A mostani határozat érdekessége, hogy az olyan korábbi kormányhatározatokra hivatkozik, amelyek akkor a kaposvári sportberuházásra irányoztak elő előbb 5 milliárd 715 millió, majd pedig ezt megemelve, 6 milliárd 48 millió forintot. Ehhez jön most további 630 millió.