A kormány 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a 120 új munkahelyet teremtő beruházáshoz. A fejlesztést komoly versenyben sikerült elnyernie Magyarországnak - mondta a miniszter.

A német vállalatcsoport 11 országban 90 telephelyen működik, 2300 embert foglalkoztat - mondta Jürgen Hillen, a Deufol Csoport és a Deufol Hungary ügyvezető igazgatója. A már letelepedett cégek mellett sok nemzetközi ipari gyártó tart Debrecen felé, a Deufol a várost stratégiai helyszínnek tartja, ezért választotta 91. telephelye helyszínéül. Ebből az új stratégiai központból nyitnak majd Délkelet-Európa felé is. A magyarországi befektetés egyike a legnagyobbaknak a cég történetében. A déli ipari parkban 15 hektárt vásároltak meg, itt építenek infrastruktúrát csomagolóanyagok gyártásához, innovatív csomagoláshoz, kiegészítő raktározáshoz és egyéb logisztikai tevékenységekhez. Az első ütem építése még ebben a hónapban elindul - mondta el az ügyvezető igazgató.

Az élesedő világgazdasági versenyben fontos tényező, hogy a vállalatok hogyan tudják eljuttatni termékeiket a vásárlókhoz, a logisztika első lépése a csomagolás, a csomagolóipar szerepe egyre jelentősebb - véli Szijjártó Péter, aki szerint Magyarország az új világgazdasági korszak győztesei közé tartozik, ezt mutatja az is, hogy az idei első negyedévben 5,3 százalékos volt a gazdasági növekedés üteme, ezzel az ország az európai ranglista élén végzett. Egy év alatt 25,5 százalékkal nőttek a beruházások. 2014 óta minden évben megdőlt az országba érkező beruházások addigi rekordja, a nemzetközi vállalatok egyértelműen bíznak Magyarországban.

A magyar csomagolóipar 20 ezer embernek ad munkát. A beruházás hozzájárul a csomagolóipar további bővüléséhez, amelynek teljesítménye az idei első négy hónapban 15 százalékkal nőtt.

A városban már csaknem 40 német hátterű vállalat működik - mondta az MTI szerint Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere. A csaknem 600 milliárd forintnyi beruházás háromnegyede érkezett német cégektől 2014-2019 között, és a 6200 új munkahely felét német hátterű céget teremtették. A déli ipari park kialakítására 8 milliárd forintot költöttek, a Deufol a negyedik vállalat, amely ide költözik. A terület most 200 hektáros, de hosszú távon 600 hektáros ipari parkot akarnak itt kialakítani.