A hétfői bejelentés szerint a diszkontlánc - a fogyasztói szokások átalakulására reagálva - bővíti állandó kínálatát a frissensült péksütemények fagyasztott változataival, melyek már elérhetőek az áruházak polcain.

Az áruházlánc mélyhűtőiben tízféle édes és sós pékáru kap helyet, melyek otthon könnyedén elkészíthetőek - olvasható a kiskercég közleményében.

Az áruházlánc hazai beszállítói partnereivel szorosan együttműködve nagy volumenű termékfejlesztésbe kezdett. A magyar innovációnak köszönhetően a vásárlók kedvenc péksüteményei már fagyasztott formában is elérhetővé válnak a hazai áruházak kínálatában.

A vásárlók megszokott kedvencei között kétféle császárzsemle, zsúrvekni, mini fonottkalács, mini ciabatta, túrós rétes, sajtos pogácsa, kakaós csiga, barackos túrós táska és a belga csokis táska kaptak helyet, melyek kettő, hat, nyolc, valamint tíz darabos kiszerelésben vásárolhatóak meg.

A péksütemények otthon könnyedén elkészíthetőek: nincs szükség semmilyen hozzávalóra, a csomagolásból kivéve azonnal betehető a sütőbe és az előírt módon, a megfelelő hőfokon kisütve akár rögtön fogyasztható.

A mélyhűtött pékáruk megegyeznek az áruházlánc méltán népszerű friss helyben sütött termékeivel - mondta Tőzsér Judit, a  Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.