A hazai biztosítókat is felkészületlenül érte a koronavírus, legalábbis a kérdés: hogyan segítsenek a karanténban rekedt ügyfeleiken. Hiszen teljesítenének akár járat kimaradás, meghosszabbított külföldi tartózkodás, vagy éppen extra költségekkel járó hazajutás okokból, viszont mégsem tudnak szolgáltatni, mert nincs másik induló repülő, amire a biztosító fel tudja juttatni az ügyfelét. Ha viszont egy katasztrófa miatt lezárt területről valaki önállóan kimenekül - kocsit bérel, másik országba jut, stb. - annak a költségeit kármentés címen megtérítheti a biztosító.

A kármentést megtérítik

A hazai biztosítók korábban nem találkoztak még a koronavírus miatt kialakult helyzethez hasonlóval, ezért nincs is gyakorlatuk karanténban rekedt ügyfelek kártérítésére. Utoljára talán a csaknem tíz évvel ezelőtti izlandi vulkánkitörés blokkolta a fél világ közlekedését és okozott ezzel óriás káoszt egy időre, a mostani helyzet a légiközlekedés szempontjából ahhoz lehet hasonló. Az viszont már elsőre is biztos, hogy olyan országból vagy településről ahonnan a zárlat miatt nem lehet kijutni - és bejutni sem - a biztosító sem tudja kimenekíteni az ügyfeleit, hiszen nincs másik gép, amelyre egyébként egy járat-kimaradási szerződés keretében alapból feljuttatná az ügyfelét - magyarázza Németh Péter.

A CLB független biztosítási alkuszcég kommunikációs igazgatója szerint azonban már egészen más a helyzet, ha valaki maga törvényesen kijut a közlekedési szempontból lebénult területekről és magánúton, saját költségén utazik haza. Ez az extrém eset ugyanis már kármentésnek is minősülhet, s ezzel járó, igazolható költségeket megtérítik a biztosítók - szögezi le a CLB szakértője. És persze azoknak az esetleg most kint rekedt ügyfeleknek is fizetnek, akik gyakori üzleti utak miatt eleve kötnek elmaradt tárgyalásokra, s üzleti haszon kiesésére szóló extra kártérítési szerződést is.

Vuhanba csak saját felelősségére menjen!

A hazai biztosítóknak még nem volt karanténban rekedt ügyfelük - és kártérítési ügyük sem -, ám ezúttal magyarok is vannak a lezárt Vuhan tartományban, ezért a társaságok felkészülnek a jogszabályok alapján várható igények teljesítésére. Annak ellenére, hogy Kína egyelőre biztosítási szempontból nem embargós, a vírus gócpontjának számító Vuhan tartományba utazók nem kapnának kártérítést akkor sem, ha bejutnának a területre, s ott bajuk esne, hiszen ez szándékosságnak minősül, s a biztosítók az ilyen magatartást eleve azzal büntetik, hogy nem fizetnek kártérítést. Vagyis, katasztrófaturisták most kizárólag a saját kockázatukra próbálkozzanak - jegyezte még Németh.