Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

2020 januárjában közel 20 ezer magyarországi vendéglátóipari cég működött, decemberben számuk még enyhén emelkedett is. A havi cégmegszűnések számai az első fél évben még magasak voltak, minden hónapban száz fölötti értékkel, augusztustól viszont jóval kevesebb cég húzta le a rolót.

Ezzel szemben a cégalapítások számai hektikusan alakultak. Az első negyedév 100 fölötti értékei, a járvány első hullámakor, áprilisban nagymértékben visszaestek, míg a szezon közepén kiugróan magas értékeket produkáltak.

Több céget alapították, mint amennyi megszűnt

A második hullám kezdetén szintén megugrott a cégalapítások száma. Úgy tűnik tehát, hogy a megszűnések és cégalapítások számát nem befolyásolta érdemben a koronavírus-járvány hatása - állapította meg az Opten. Ez a trend illeszkedik abba az általános folyamatba, ami most a hazai cégpopulációt jellemzi, nevezetesen, hogy 8 év után újra növekszik a hazai cégbázis. Ami meglepő, hogy ez a járvány által érzékenyen érintett vendéglátóipari szektorban is megfigyelhető. 1231 darab cégmegszűnésre 1301 darab cégalapítás jutott 2020-ban.

Más a helyzet, ha a kényszertörlések számát vizsgáljuk. Itt a magas januári értéket, az első hullám berobbanása után április-május hónapokban sikerült "felülmúlni". Számuk az év második felében csökkent, de így is jelentős maradt. Ez már csak azért is figyelemreméltó, mert a kormány 2020 májusában a folyamatban lévő kényszertörléseket felfüggesztette, illetve jelentősen szűkítette a kényszertörlési eljárások elrendelésének lehetőségeit.

Több lett a végrehajtás

A járvány miatt elrendelt kényszerintézkedések és a turizmus befagyása elsősorban a fizetési fegyelmet és hajlandóságot befolyásolta. Ez jól kiolvasható a végrehajtás alá került cégek számának alakulásából. Tavaly összesen 3067 darab vendéglátóipari cég ellen kezdeményeztek végrehajtást, ami azt jelenti, hogy a működő vállalkozások több mint 15 százalékának keletkeztek fizetési nehézségei.

12 ezerrel kevesebb a dolgozó

Ami igazán jelzi a szektor problémáit, az az alkalmazotti létszám alakulása. Tavaly január óta több mint 12 ezer fővel kevesebb dolgozót jelentettek le az ilyen profilú társas vállalkozások (a bejelentettek száma decemberben 85,3 ezer fő volt).

A hazai vendéglátóipari szektor társas vállalkozásait nagyon eltérő módon érintette a járvány. Az elsősorban hazai fogyasztásra berendezkedett cégek, amennyiben sikeresen tudtak átállni a házhoz szállításra, nagy eséllyel élték túl a nehéz tavalyi évet, ugyanakkor a fővárosi külföldi turistákra specializálódott vállalkozások rosszabb helyzetből várják a járvány elmúlását. A piac szereplői a statisztikák szerint csak a legvégső esetben szüntetik meg cégüket, sőt sokan látnak fantáziát a járvány ellenére ilyen profilú vállalkozás alapításában. A lezárások okozta bevételkiesést elsősorban elbocsájtásokkal és a számlák kifizetéseinek késlekedésével próbálják meg kivédeni. A jövő kérdése, hogy a jelenlegi "tetszhalott" állapotból milyen gyorsan tud a szektor felébredni akkor, amikor a tömeges oltottságnak hála beindul a turizmus - zárja elemzését a céginformációs szolgáltató.