Koronavírusos négy fradis vízilabdás - lefújták a meccseket

A címvédő FTC-Telekom Waterpolo együttesénél a szerda reggeli koronavírus-tesztelés során négy játékos pozitív mintát adott, ezért a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) úgy döntött, hogy a Margitszigeten zajló BENU férfi Magyar Kupa további mérkőzéseit elhalasztja - adta hírül az MTI. Az olimpiai bajnokokkal felálló Millenium Masters hétvégi mérkőzése is elmarad.
Domokos Erika, 2020. augusztus 12. szerda, 17:09
Fotó: Getty Images

Vári Attila, az MVLSZ elnöke a szövetség YouTube-csatornáján látható videóban azt mondta, a zöld-fehér klub tájékoztatását követően az elnökség rendkívüli ülést tartott, amelyen megszületett a döntés a halasztásról. A megvásárolt jegyek a későbbi eseményre beválthatók lesznek, igény esetén pedig visszaválthatók - írja az MTI.

A Magyar Kupát idén rendhagyó módon rendezték meg: a résztvevő 16 csapat első körben négy négyes csoportban játszott körmérkőzéseket, majd a második fordulóra újabb négy csapat alkotott csoportokat, a kvartettekbe az első körből egy-egy első, második, harmadik és negyedik helyezett került. A harmadik forduló csoportbesorolása szintén az előző szakasz eredményei alapján történt, ebben a fázisban azok a csapatok már nem találkoztak, amelyek korábban összecsaptak.

Jelenleg a torna zárószakasza zajlott a Margitszigeten: a szerdai programból már csak a két elődöntő, a Ferencváros-Vasas és az OSC-Szolnok párharc volt hátra.

Az uszoda bezárása miatt elmarad az a bemutató strandvízilabda-torna is, amelyen négy csapat, köztük az olimpiai bajnok legendákkal felálló Millenium Masters is medencébe ugrott volna.

Elmarad az úszók világkupa versenye
Idén nem rendezik meg az úszók világkupa-sorozatának budapesti versenyét - írja az MTI. A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA szerdán hivatalos honlapján frissítette várható eseményeit, és ebben kiemeli, hogy a 2020-ban nem rendezi meg a szingapúri és a berlini viadalt, s bár a Duna Arénába tervezett eseménynél ilyen még nem olvasható, a magyar szövetség tájékoztatása szerint Budapesten sem versenyeznek majd az úszók. A többi helyszínről - Csinan, Doha és Kazany - egyelőre nincs információ. Az elmaradt viadalokat a tervek szerint jövő ősszel pótolják.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bobby11, 2020.08.13 07:42

Csodás.
remélem 2050-ig le sem játsszák majd, ha a vírus még akkor is itt lesz.
Márpedig itt lesz. :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html