A járvány tízmilliárdos lyukat üt a BKK költségvetésében

A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet miatt ellehetetlenült a jegyautomaták üzemeltetéséről és fejlesztéséről szóló közbeszerzés határidőre történő, jogszerű lebonyolítása, ezért azt visszavonják - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)az MTI-vel. A járvány miatt az utasforgalom rendkívüli mértékben visszaesett, így a vállalat menetdíjbevétele az előző év azonos időszakához viszonyítva közel 80 százalékkal csökkent.
Domokos Erika, 2020. március 27. péntek, 15:40
Fotó: Napi.hu / Szász Péter

A főváros közlekedésének zavartalan működtetése érdekében döntött a közbeszerzés leállításáról a BKK, amelynek célja, hogy a kialakult járványügyi helyzetben és azt követően is folyamatosan biztosítsa a kötelező közösségi közlekedési közszolgáltatást, az utasok kiszolgálását és a jegyek, bérletek elérését - derül ki a BKK közleményéből.

Most nagy szükség van az automatákra

A BKK március 19-én bezárt ügyfélközpontjait a járványveszély elmúltáig, emellett ideiglenesen megszűnt a járművezetői jegyértékesítés is, ezért az automaták jelenleg nem válthatók ki olyan értékesítési csatornával, amely nem igényel személyes érintkezést. Az automaták zavartalan működése nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági szempontból is rendkívül fontos. A készülékekből megvásárolt jegyek és bérletek a BKK árbevételének több mint 60 százalékát jelentik, ezért a fővárosi közösségi közlekedés fenntartásának kiemelten fontos eleme az automatahálózat zavartalan működése - hívta fel a figyelmet a BKK.

Nem bonyolítható le a fejlesztés és a csere decemberig

Jelenleg 372 BKK-jegyautomata működik Budapesten és az agglomerációban, amelyek üzemeltetését a T-Systems Magyarország Zrt. végzi. Az üzemeltetési szerződés 2020. decemberében jár le, a BKK idén januárban új közbeszerzési eljárást indított. A kialakult helyzetben a jegyautomaták üzemeltetésére és megújítására vonatkozó decemberi határidő már nem tartható. Többek között azért nem, mert az automaták zökkenőmentes üzemeltetését csak úgy lehetne biztosítani, ha júniusban új szerződést kötnének a leendő üzemeltetővel és megkezdhető lenne az automaták fizikai átadás-átvételi folyamata is, amelynek kivitelezése a jelenlegi helyzetben bizonytalanná vált - olvasható a közleményben.

Hatalmas lyuk keletkezik a költségvetésben

Az utasforgalom rendkívüli mértékben visszaesett, ennek következtében a vállalat menetdíjbevétele az előző év azonos időszakához viszonyítva közel 80 százalékkal csökkent. Ez azt vetíti előre, hogy a bevétel összességében - a veszélyhelyzet fennállásának időtartamától függően - tízmilliárd forintot meghaladó mértékben csökkenni fog. A bevételcsökkenés miatt át kell alakítani a BKK költségvetését, és ez hatással van arra a fedezetre is, amelyet az automaták fejlesztésére, új automaták beszerzésére, és a hálózat üzemeltetésére kiírt közbeszerzésre tervezett fordítani a BKK - írta az MTI szerint a vállalat.

HOZZÁSZÓLÁSOK