Évente 25-30 ezer külföldi jön Magyarországra vadászni, a 2018-2019-es vadászati évben mintegy 6,2 milliárd forintot fizettek bérlelövésért és a kapcsolódó szolgáltatásokért a külföldiek, míg az ágazat teljes forgalma meghaladta a 27,6 milliárdot - írta a napilap az Országos Vadgazdálkodási Adattár alapján, megjegyezve. A 2019 márciusától 2020 februárjáig tartó időszakra vonatkozó adatok még nem elérhetőek.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) szerint már a márciusban életbe léptetett korlátozások is megnehezítették a vadgazdálkodók dolgát, nyáron viszont a belföldi piac még jelentős részben pótolni tudta a hiányzó külföldi vadászokat. A legtöbb külföldi azonban ősszel érkezik, a vadászati főszezonban.

A szervezet szerint ha a határátlépési szigorítások sokáig érvényben maradnak, az apróvadas, főképp alföldi vadászatra jogosultak is nehéz helyzetbe kerülhetnek, hiszen így a társas, nagy terítékű apróvadászatokra sem érkeznek majd külföldi bérvadászok. Sőt bizonytalanná válhat az élővad- (mezei nyúl) export is.

A vadászkamara értelmezése szerint a bérvadászat gazdasági célú tevékenységnek minősül, ezért a külföldi vadászok korlátozás nélkül beutazhatnak Magyarországra, Gulyás Gergely kancellárminiszter azonban pénteken azt mondta, hogy a rendőrség nem osztja ezt az álláspontot, vagyis továbbra sem világos, milyen szabályozás vonatkozik erre a körre.

Magunk is igencsak szeretnénk tudni a választ, de a határzár csak az egyik tényező a hazai vadászati turizmusban. Ugyanannyit nyom a latban, hogy más országok, ahonnan a vendégvadászok érkeznének, milyen korlátozásokat vezetnek be Magyarországgal szemben - közölte a szakmai szervezet.