Magántulajdonra is ráteheti a kezét a kormány a veszélyhelyzetben

A magántulajdonban lévő parkolók ingyenessé tételével a kormány immáron a magántulajdonra is ráteszi a kezét a veszélyhelyzetre hivatkozva, más kérdés, hogy technikailag nem lehet megoldani a szabad parkolóhasználatot.
Komócsin Sándor, 2020. november 24. kedd, 09:28
Fotó: Shutterstock

A veszélyhelyzeti kormányzás elérte a magántulajdont - vont mérleget a Népszava érdeklődésére Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója arról a hétfőn hatályba lépett kormányrendeletről, amely az összes kereskedelmi parkolóhelyet ingyenessé teszi este 7-től reggel 7-ig. Ligeti szerint erre lehetőséget ad a különleges jogrend, de a határok azért nem tűnnek el, például veszélyhelyzetre hivatkozva se vehető el senki lakása, hogy oda koronavírus-betegeket költöztessenek.

- A bevásárlóközpontok többségének nem gond, ha éjszakára át kell engedniük a parkolóhelyeket, az irodaházaknál, a bérletes közönséget vonzó belvárosi mélygarázsoknál viszont komoly technikai kihívást is jelent. Utóbbiaknál ugyanis többnyire kártyás beléptetés van, így hiába nyitják fel a sorompót, kártya nélkül az épületen belül nem tud mozogni az autó tulajdonosa, de nem is hagyhatják az utcáról betévedt idegent odabent kódorogni - magyarázta Somogyi Zsolt, a parkolást segítő, kihasználtságot növelő applikációt kifejlesztő Parkl Digital Technologies Informatikai Szolgáltató Kft. ügyvezetője.

A rendszer átállítása akár egy hétig is eltarthat. (Miközben a rendelet egyelőre három hétre érvényes.) Így biztosan lesznek olyan mélygarázsok és parkolóházak, ahová hiába hajtana be az autós, nem tudják fogadni, illetve az ingyenességet biztosítani. A bérletesek ki lesznek akadva, ha dedikált helyeiket elfoglalja más, vagy drága autóikom az óvatlan ingyenesek okoznak sérüléseket. Somogyi szerint a rendeletet pár napon belül módosítani fogják, ahogy az történt a kutyasétáltatás esetében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kanri_2, 2020.11.24 14:59

@karcsi1234: ez sem rossz ötlet :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

karcsi1234, 2020.11.24 14:52

@kanri_2: Én eddig úgy tudtam, hogy a Makovecz féle fa anyagot 22 után be vagonírozzák, és a Szabolcsban rászoruló szegény családok között tüzelőanyagként szétosszák. Így újra a nép tudná felhasználni, haverok helyett...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.11.24 11:19

Ebben a qrva országban ezt sokszor megtették a néppel. Nem sok generáció maradt ki a tetves politikusok általi rablásból.
Még élnek olyanok, akiktől államosítottak, padlássöpörtek. Most, a kamu rendszerváltás után megint van egy rákosink, de ezt már magunknak köszönhetjük.
Ennek az országnak a történelme nagyon gané, s még mindig nem javítunk rajta.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri_2, 2020.11.24 10:32

@narancsragacs: Én már várom. Na, akkor fog égni minden, mint Trója az biztos. Az első a felcsúti stadion lesz...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2020.11.24 10:16

És a bankszámlák mikor következnek narancsok ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html