Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A koronavírus-járvány továbbterjedésének megfékezése érdekében Kína Hupej tartományában a közintézmények és szolgáltatások (bankok, szállodák, mozik stb.) sok helyen egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan vehetők igénybe. Hasonló a helyzet az európai gócpontnak tekintett, magas halálozási arányt mutató Olaszországban is, ahol az úgynevezett első zónába sorolt területeken, Lombardia tartományban és 14 megyében felfüggesztették az oktatást, a sporteseményeket, a konferenciákat és vásárokat, valamint többek közt a kulturális intézmények (köztük a mozik) működését is.

Magyarországon ehhez hasonló szigorú lépéseket egyelőre nem tett a kormány, és a zárt térben tartandó nagyobb rendezvények lemondását sem javasolták. Magyarországon eddig néhány rendezvény lemondásáról, illetve elhalasztásáról döntöttek járványügyi okokból az azokat szervezők. (A magyar kormány a Koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs javaslatára lemondta az idei március 15-i múzeumkerti központi ünnepséget, és ezt tették többek közt az ellenzéki pártok és a Fővárosi Önkormányzat is.)

A lapunk által megkérdezett moziüzemeltetők egyelőre nem tapasztalták a mozinézők számának jelentős visszaesését a koronavírus-járvány következményeként.

Cinema City: most nincs húzófilm

"Alapvetően ez a február végi-márciusi időszak a leggyengébb hónapoknak számít a mozis piacon, a jó idő beköszöntével a nézők a külső helyszíneken szervezett programokat részesítik előnyben, addig, amíg egy kasszasiker film nem érkezik újra a mozikba. A mostani periódusban nincs akkora húzófilm, ami miatt tömegesen látogatnák a multiplexeket. Szignifikáns változást emiatt eddig nem tapasztaltunk a látogatószámban" - közölte lapunkkal Buda Andrea, a Cinema City pr- és marketing igazgatója. Arra a kérdésre azonban, hogy a vállalat a következő időszakban számít-e arra, mérséklődik az emberek moziba járási kedve a koronavírus-járvány miatt, az igazgató nem adott konkrét választ. "Olyan gyorsan változik a vírus kapcsán a helyzet, hogy a jövőre nézve nagyon nehéz jóslatokba bocsátkozni" - fogalmazott a marketingvezető.

Liszka Tamás, a Budapest Film Zrt. vezérigazgatója sem tudott egyelőre számokat közölni az esetleges forgalomcsökkenésre vonatkozóan, de elképzelhetőnek tartja, hogy minimális visszaesést tapasztalnak majd. "A mi dolgunk most az, hogy akárhányan is jönnek hozzánk, a mozizás továbbra is a legbiztonságosabb közösségi élmények közé tartozzon" - válaszolta a vezérigazgató.

Fertőtlenítenek, a higiénés szabályokról tájékoztatnak

"A Cinema City számára munkatársai és a mozis közönség egészsége és biztonsága elsődleges, ezért a magyar egészségügyi hatóságok által előírtakkal összhangban már előzőleg bevezetett a vírus terjedését visszaszorító intézkedéseket. Ezek között szerepel mindegyik fővárosi és vidéki mozi termeinek, közösségi tereinek, a nézők és munkatársak által használt helyszínek rendszeres fertőtlenítése. Minden dolgozót tájékoztattunk az alapos kézmosás szabályairól is. Folyamatosan figyeljük a helyzetet és megtesszük a hatóságok által előírt lépéseket" - hangsúlyozta a Buda Andrea.

A Budapest Film a fővárosi mozijaiban már február elején érintésmentes kézfertőtlenítő állomásokat helyezett ki a mozik központi vendégterében, és beltéri plakátokon ismerteti a biztonságos mozizást elősegítő higiénés útmutatást, a napokban pedig információs videószpot is készül a témában - ismertette az intézkedéseket Liszka Tamás. Folyamatosan egyeztetnek továbbá a 3200 európai művészmozit összefogó Europa Cinemas szövetséggel, és követik az operatív törzs és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) útmutatásait is.

A védekezés milliós nagyságrendű kiadást jelent, de a Budapest Film vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy ezen nem fognak spórolni, a nézők és a munkatárak biztonsága mindennél fontosabb.

Ha kell, bezárnak

A moziüzemeltetők nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy sor kerülhet hazánkban is a mozik ideiglenes bezárására. A mozik nyitvatartásának korlátozására vonatkozó döntést a Cinema City az egészségügyi hatóságokkal és illetékes kormányzati szervekkel együtt fogja meghozni - mondta Buda Andrea. "Mindenesetre a filmek nálunk menni fognak, amíg közönségük van" - tette hozzá Liszka Tamás.

Mekkora visszaesés jöhet?

Bár tavaly 42,5 milliárd dolláros (csaknem 13 ezer milliárd forintos) bevétellel rekordévet zárt a globális filmpiac, a koronavírus-járvány miatt a szakértők szerint hetekre vagy hónapokra jelentősen visszaeshet a mozik látogatottsága, ami a becslések alapján máris akár ötmilliárd dolláros (1517 milliárd forintos) bevételkiesést jelenthet világszerte - írta a The Hollywood Reporter lapban ismertetett adatokra hivatkozva az MTI.
Kínában a koronavírus-járvány miatt mintegy 70 ezer mozit zártak be, emellett Dél-Koreában, Olaszországban és Japánban, a világ harmadik legerősebb filmpiacán is zuhant a mozik látogatottsága. Egyes elemzők azzal számolnak, hogy a járvány legalább ötmilliárd dolláros veszteséget okozhatott a visszaesett jegyeladások és a járvány miatt késlekedő produkciók miatt.
A hagyományos kínai újévi ünnepek alatt tavaly 1,76 milliárd dollárért (534 milliárd forintért) váltottak mozijegyet a nézők, míg idén összesen 4,2 millió dollárért (1,3 milliárd forintért). Elemzők szerint a kínai veszteség február végére elérte a kétmilliárd dollárt.
Februárban a dél-koreai mozis bevételek csaknem 70 százalékkal estek vissza. A tavalyi év azonos időszakában 158 millió dollár (48 milliárd forint) volt a jegybevétel, most mindössze 52 millió dollár (16 milliárd forint).
Olaszországban a becslések szerint az ország mozijainak fele zárt be, az átmenetileg szünetelők mind az ország járványtól érintett északi térségében találhatók. A mozis bevételek 44 százalékkal estek vissza a bezárások miatt a járvány ottani kitörésének első hétvégéjén - írta az MTI.