A Bosch maga hívta be a honvédséget

Jelenleg 84 vállalatnál látnak el katonák feladatot, 76 honvédelmi irányító törzs bevonásával - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Több cég is önként jelentkezett, hogy bekerüljön a létfontosságú vállalatok körébe.
Domokos László, 2020. március 27. péntek, 17:04
Fotó: MTI Fotó

Első körben 139 létfontosságú magyar céget választottak ki, ebből 65 állami, 74 magántulajdonban van - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter, a koronavírus-járvány miatt létrehozott, a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport vezetője az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt.

Szavai szerint ez a szám folyamatosan változni fog. Jelenleg 84 vállalatnál látnak el feladatot, 76 honvédelmi irányító törzs bevonásával - mivel van olyan törzs, amely két vagy három helyen lát el ilyen feladatot. Több önkéntes jelentkező is volt, amely szeretne a létfontosságú vállalatok körébe tartozni - ennek eldöntése a tárcánál működő honvédelmi irányítótörzs feladata. Az irányítótörzsekben többségében katonák, mellettük rendőrök, katasztrófavédelmisek vannak - idézte a miniszter szavait az MTI. Csak azon cég nevét hozzák nyilvánosságra, amelyekhez már kimentek az irányítótörzsek.

Az operatív törzsek által segített 84 vállalat között az egészségügy, a gyógyszeripar, az élelmiszeripar, a közlekedés, az energetika, az infokommunikáció, a vízügy és az oxigénellátás szektorai képviseltetik magukat. A feladatuk, hogy a létfontosságú vállalatokban, ha szükséges, tudják biztosítani működésük fizikai biztonságát. A vállalatok belső rendjének, nyugalmának, valamint működésének fenntartásában is közreműködnek.

Semmiféle mozgósítás nincs, nem éri el a háromezret a feladatokban résztvevő katonák létszáma - mondta egy kérdésre Benkő Tibor. Egy másik válaszából pedig kiderült, hogy a Bosch például önként jelentkezett. Nem azt nézik, hogy a cég kinek a tulajdona, hanem a profilja a meghatározó.

A honvédségnél két igazoltan koronavírusos beteg van

Magyarországon mintegy 1200 katona vesz részt a veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatokban. Ötféle támogató feladatot hajtanak végre. A déli határ biztosításában nagyjából nyolcszáz katona vesz részt naponta. Húsz katonai rendész biztosítja a humanitárius folyosó ellenőrzését. Katonai rendészi járőrtevékenységet tizenöt helyőrségben ötven katona végez. Hozzávetőleg százharminc katonával biztosítják a lezárt szlovák, osztrák és szlovén határátkelőhelyeket. Húsz katonával logisztikai bázisokat ellenőriznek. Mindemellett mintegy kilencszáz katonával vesznek részt nemzetközi műveletekben, hét NATO, öt EU, három ENSZ vezette, valamint egy koalíciós műveletben - ismertette Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka.

A laktanyákban csak a feladatellátáshoz szükséges erő tartózkodik, a többiek - váltásban - otthon vannak. A honvédség állományában két igazoltan koronavírusos beteg van, egyikük a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ dolgozója, másikuk németországi tanfolyamról tért haza. Mindketten jól vannak.

A külföldi szolgálati út utáni kéthetes otthoni karanténban mintegy háromszázan, csapatorvos által elrendelt karanténban százötvenen, hatósági házi karanténban öten vannak.

A koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére tett kormányzati intézkedések keretében március 13-án alakult meg a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport, amelynek vezetője Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Majd március 19-én 71, az ország folyamatos működéséhez elengedhetetlen, létfontosságú vállalatnál kezdték el a munkát a Honvédelmi Irányító Törzsek. A 71 cég listáját itt olvashatja, köztük van például az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Mol Nyrt., az Auchan Magyarország Zrt., egészségügyi, közlekedési és víziközmű cégek. Ez a lista a honvédelmi tárca jelentése szerint március 25-étől további 13 vállalattal bővül, a biztonságos élelmiszer ellátás és a lélegeztetőgépekhez szükséges oxigénellátás biztosítása érdekében.

Sokféle jogot kapnak a katonák

Az állami működtetés feltételeit a 2011-es katasztrófavédelmi törvény szabályozza, ám meglehetősen nagy vonalakban. A jogszabály fokozatos "irányításszerzést" ír elő. Eszerint a kormány veszélyhelyzet esetén rendeletben előírhatja, hogy a termelési, ellátási és szolgáltatási kötelezettségek miatt mely cégek kötelezhetőek arra, hogy szerződést kössenek az állammal, illetve, hogy mely termékekről vagy milyen szolgáltatásokról kell szerződniük.

A helyzet súlyosbodása esetén közvetlen állami irányítás alá vonhatóak a cégek - ez történik most. Ilyenkor az állami szereplők belenézhetnek a cég könyvelésébe, jóváhagyhatják a cég kötelezettségvállalásait - írta korábban a Népszava. Ugyanakkor a jogszabály leszögezi, hogy az állami menedzserek csak a veszélyhelyzetet kiváltó, rendkívüli helyzettel összefüggésben dönthetnek a gazdálkodó szervezet hatáskörébe tartozó ügyében. Azaz: egy állami felügyelet alá kerülő gyógyszergyárban a járvány elhárításához szükséges gyógyszert gyártathat, ám például kozmetikai készítményt vagy étrend kiegészítőt már nem. A döntésekről az állami szereplőknek minden esetben írásban kell tájékoztatniuk a cég vezetését és a vészhelyzettel össze nem függő ügyekben nem hozhatnak döntést.

Végül pedig az államnak kötelessége kártalanítani a gazdálkodó szervezetet, illetve tulajdonosát, az állami döntéshozók rendelkezései által okozott veszteség miatt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.03.28 09:25

Kapitalista cég a komcsi világban. :-))
Politikai eklektika.
Rendszerváltás magyar módra. :-))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html