Négy szerepben kell helytállnia a magyar bankszektornak

Egyszeri, 55 milliárd forintos adót vetnek ki a bankokra - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Herman Bernadett, 2020. április 9. csütörtök, 13:42
Fotó: MTI Fotó / Mónus Márton

Egyszeri adót vetnek ki a pénzintézeti szektorra, az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön.

Megköszönte a bankszektor konstruktív hozzáállását, szerinte ez azt mutatja, hogy a magyar pénzintézetekre nemcsak a jól teljesítő években lehet számítani, hanem akkor is, amikor összefogásra van szükség. Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke pedig azt mondta, a bankszektor szolidáris az egész társadalommal, az évente befizetett 100 milliárd forint nagyságrendű adók mellett az átmeneti terhet is befizetik.

A magyar bankszektor ezzel együtt is stabilan tud működni, amire nagy szükség is van, mert néhány hónap múlva a gazdaság élénkítésében jelentős feladat hárul majd a pénzintézetekre - tette hozzá Becsei András. A veszélyhelyzet alatt a bankszektornak négy szerepben kell helytállnia. Gondoskodik az ország pénzügyi vérkeringéséről, stabilan és biztonságosan működteti a pénzforgalmat és a fizetési rendszereket. A bankfiókok továbbra is rendelkezésre állnak, de láthatóan több ügyfelük számítógépről és mobiltelefonről az otthonuk biztonságából intézik bankügyeiket.

A bankok gondoskodnak ügyfeleik és több tízezer munkatársuk minél nagyobb biztonságáról, minden észszerű óvintézkedést megtesznek, emellett fenntartják a hitelezést, hiszen fontos, hogy a pénzügyi vérkeringés mellett a gazdaság motorja is tovább működjön - ebben sokat segítenek a kormányzat ezen a héten bejelentett gazdaság-védelmi és gazdaság ösztönzési programjai, melyeket a Magyar Nemzeti Bank szintén ezen a héten bejelentett jelentős intézkedései tovább erősítenek. Ezen programok jelentősen hozzájárulnak a veszélyhelyzet negatív hatásainak tompításához, és az azt követő gazdasági élénkítéshez. Emellett adókkal is hozzájárulnak ahhoz, hogy az ország működni tudjon.

HOZZÁSZÓLÁSOK