Nagy bajban vannak a budapesti taxisok - lesz, aki feladja

Jelentős fuvarszám-csökkenésről számolt be lapunknak több budapesti taxitársaság, az sem kizárt, hogy lesz, akinek hosszabb-rövidebb időre fel kell hagynia ezzel a hivatással. Ezzel szemben akadt olyan cég, amely eddig megúszta a visszaesést.
Szász Péter, 2020. március 12. csütörtök, 19:09
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A turisták elmaradása Budapestről azonnal éreztette hatását a taxik forgalmában - mondta lapunknak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Véleménye szerint a vírus miatti félelem egy pillanat alatt átrendezte azokat a hazai szolgáltatási szektorokat is, amelyek elsőként kapcsolódnak az idegenforgalomhoz.

Tamás Miklós, a City City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet elnöke 15-20 százalékos forgalomcsökkenésről adott tájékoztatást, amelynek döntő többségét a reptéri fuvarok adták. Ezt erősítette meg Reif Zoltán, a Taxi 4 Kft. értékesítési vezetője szerint márciusban a reptéri fuvaroknál volt érezhető visszaesés.

A Főtaxi szerint korlátozó intézkedések, a repülőjáratok tömeges törlése, a világturizmus helyzete a reptéri taxiszállításban és a teljes taxis személyszállítási ágazatban elkezdte érezteti hatását. A cég ettől függetlenül nem hagy fel a repülőtéri utasok kiszolgálásával.

Ezzel szemben a Boltnál az elmúlt hónapban nem éreztek visszaesést, a sofőrök egyenletes, magasa kihasználtsággal dolgoztak. Láng László a cég hazai menedzsere ugyanakkor a repülőjáratok törlése miatt később már forgalomcsökkenésre számít.

Egy, a Napi.hu-nak nyilatkozó taxis ugyanakkor szignifikáns visszaesésről beszél, a korábbinál sokkal több várakozó, fuvar nélküli autót lát.

Készülnek a taxisok

Metál Zoltán szerint a taxisok a korábbinál gyakrabban tisztítják, szellőztetik járműveiket. Van olyan sofőr, aki minden fuvar után fertőtlenítőkendővel töröl át minden olyan felületet, amelyet az utas megérinthetett.

A Taxi 4-nél azt kérték a kollégáktól, hogy aki egy kicsit is betegnek érzi magát, ne dolgozzon és minden utazás után fertőtlenítsenek. Ennek érdekében megrendeltek több száz flakon fertőtlenítőszert, amelyet várhatóan még a héten kiosztanak.

Lépett a 6x6 Taxi és a Taxi Plus
A két cég "kívül-belül biztonság" szlogennel egységes programot indított, amelyben a sofőrök között szétosztanak több mint 1 000 db felületfertőtlenítő folyadékot és törlőkendőt.

Bár a taxival való utazás jóval kevesebb kockázatot rejt, mint a tömegközlekedés, mégis szeretnénk minden lehetséges módon megakadályozni a vírus terjedését - mondta Fárbás Tibor a két cég üzletág igazgatója.

Azok a 6x6 Taxi és Taxi Plus sofőrök, akik március 16-án és március 17-én, a több mint 1000 db felületfertőtlenítő folyadék és törlőkendő szétosztásakor aláírásukkal vállalták az előírt intézkedések napi szintű betartását, azok "tiszta, fertőtlenített taxi" minősítést kaptak és a lökhárítójukra kihelyezhették a "kívül-belül biztonság" matricát. A társaságok vezetősége létrehozott házon belül egy dedikált csapatot, melynek feladata ellenőrizni a sofőröket és azt, hogy betartják-e a minősítés feltételeit.

A 6x6 Taxit és a Taxi Plus-t hívó utasok a diszpécserközpontban "fertőtlenített taxit", azaz "kívül-belül biztonság" matricával ellátott, minősített autót rendelhetnek.a biztonságos utazást.

A minősítés megszerzéséhez szükséges, vállalt intézkedések a sofőrök részéről:
- napi indulás előtt a külső felületek, hangsúlyosan az ajtók kilincseinek fertőtlenítővel történő áttörlése,
- napi indulás előtt a belső felületek fertőtlenítése, hangsúlyosan azon felületeké, mellyel az utas érintkezhet vagy a sofőr gyakran hozzáér (biztonsági öv, ülések, műszerfal, ajtók belső felülete, kormány, sebességváltó, kilincsek),
- minden egyes utas után a fent említett külső és belső felületek fokozott fertőtlenítése,
- a gépjármű alapos szellőztetése minden egyes utazás előtt és után,
- gyakori kézfertőtlenítés
- gumikesztyű használata

Azok, akik otthon ragadtak ebben az időszakban is bátran hívhatják mindkét taxitársaságot és kérhetnek segítséget házhozszállításában is. Annak érdekében, hogy a szállítás során minél kisebb legyen a kockázat, minimális érintkezés történik az átadás-átvétel pillanatában. Minden járművünk olyan POS terminállal van felszerelve, mellyel a bankkártyás fizetés az autón kívül is megvalósítható.

A City Taxinál is felszólították a kollégákat a rendszeres fertőtlenítésre, illetve "nyomatékosan" megkérték őket, hogy személyesen ne menjenek be a cég központjába, használják a már bevett elektronikus ügyintézési formákat. A cégnél felkészültek arra is, hogy a diszpécserek távmunkában dolgozzanak.

A Főtaxinál a személyes higiéniai szabályok fokozott betartására hívták fel a figyelmet, illetve kézfertőtlenítő szerekkel látják el az összes autót is.

A Boltnál - a fertőtlenítés mellett - online ügyfélfogadási rendet vezettek be és a központi dolgozóknak lehetővé tették az otthoni munkavégzést.

Lesz aki feladja

Azok a kollégák, akiknek az állandó rezsiköltségük magasabb (autóbérlet, lakbér, stb) és akár egy tartósabb kereslet csökkenés miatt nem tudják majd rövid-közép távon a fenntartásukat fedezni,

kénytelen lesznek felhagyni a hivatásukkal

- véli Metál Zoltán.

A Taxi4-nél eddig egy sofőr volt, aki a fertőzéstől való félelem miatt hagyott fel ideiglenes a munkával. A City Taxinál úgy tudják, hogy konkrét felmondás nem volt eddig, de több sofőr fontolgatja a 2-3 hetes szünetet. A Boltnál és a Főtaxinál ilyen sincs.

Siralmas, keserves, katasztrofális

A taxisok nagyon pesszimisták a következő hónapok ágazati teljesítményével kapcsolatban. Metál Zoltán szerint az elmúlt hetek tapasztalata alapján a következő időszak "siralmas és keserves" lesz. Tamás Miklós úgy fogalmazott, hogy

Egy szóval írva tragikus!

A Boltnál nem fogalmaztak ilyen karcosan, de fuvarcsökkenésre számítanak, ahogy a Főtaxi is.

A Taxi 4 szerint pedig a főleg a külföldiek szállításából élő cégek számára lesz katasztrofális a következő időszak. Reif Zoltán hangsúlyozta, hogy

akik félnek a vírusfertőzéstől, azok a tömegközlekedés helyett válasszák a jóval biztonságosabb taxit, így lényegesen kevésbé lehetnek kitéve a fertőzés veszélyének.

A cégek aggodalma nem alaptalan. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön a legrosszabb forgatókönyvet vázolta fel a budapesti turizmussal kapcsolatban. A fővárosi szállodákban folyamatosak a lemondások, az MTÜ előrejelzése szerint májusra 10-15 százalékos szobakihasználtsággal lehet számolni amely gyakorlatilag azt jelenti, hogy megszűnik a külföldi turizmus.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.03.13 08:04

Azok a taxisok, akik nem adnak nyugtát, vagyis nem adóznak, azok tudtak tartalékolni.
A taxikra is be kellene vezetni az elvárt rendszert. Amikor megkezdi a taxizást, bejelentkezik a nav rendszerbe, és a navos menetközben láthatja, hogy divatban van-e. Követik és az utas kiszállàsa után látja a rendszerben, hogy adott-e nyugtát, vagy nem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html