Újabb hitelválság fenyegeti a koronavírus miatt Magyarországot, az MNB is lépett (frissítve)

Hiteltörlesztési moratóriumot javasolnak a civilek és a pártok is. Úgy tudjuk, a bankok is dolgoznak valamilyen áthidaló megoldáson a krízisbe került ügyfelek számára.
Herman Bernadett, 2020. március 16. hétfő, 14:08
Fotó: Pixabay

Sürgős intézkedésekre lehet szükség a bankokban hamarosan, vannak ugyanis olyan vállalkozások és családok, amelyek már az egészen közeli jövőben sem lesznek képesek törleszteni a hiteleiket, és fizetni az egyéb számlákat. A Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet azt javasolja a bankoknak, hogy a részletfizetések elmaradása esetén ne mondják fel a szerződéseket.

Három havi haladék

"Szeretnénk ajánlást megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben a hitelfelvevők esetleges késedelmes teljesítése miatt a bankok mellőzzék a kölcsönszerződések tömeges felmondását és szeretnénk, ha a hitelezők három hónapos fizetési haladékot, illetve halasztást biztosítanának az ügyfeleknek" - írják közleményükben.

Mivel a világjárványnak már érezhető gazdasági hatásai vannak, melyek közvetlenül érintik a hazai pénzügyi fogyasztókat is, számukra ebben az időszakban a részletfizetések pontos teljesítése nem lehetséges. Ezért a vis maior típusú helyzet kialakulásával a feleknek a megoldás érdekében jóhiszeműen együttműködni szükséges, valós segítséget jelenthet az ügyfelek és a bankok számára, ha a hitelezők részletfizetési halasztást, vagy csökkentett mértékű törlesztést engedélyeznek az ügyfeleknek.

Az egyesület elnöksége szerint, az általuk javasolt átmeneti intézkedésekkel elkerülhető a szerződések tömeges felmondása és a devizahitelezéshez hasonló humanitárius katasztrófa.

A pártok is moratóriumot javasolnak

Az Országgyűlés mai ülésén több párt is javasolta, hogy függesszék fel a hitelek törlesztését. Beszélt erről Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője, de a Z. Kárpáth Dániel jobbikos képviselő már múlt pénteken benyújtott a parlament elé egy határozati javaslatot a témában. A javaslat indoklásában Laura Castelli, olasz gazdasági miniszterhelyettes bejelentésére hivatkozik, amely arról szólt, hogy egész Olaszországban felfüggesztették a jelzáloghitelek törlesztését.

A Napi.hu úgy tudja, a bankok maguk is tisztában vannak azzal, hogy bizonyos céges és lakossági ügyfélkör hamarosan fizetési nehézségekkel szembesül majd, és pandémiás válságcsomagokon dolgoznak a nehéz időszak áthidalására. Ugyanakkor azt is szeretnék elkerülni, ha azok az ügyfelek is felfüggesztenék vagy megtagadnák a hitelek visszafizetését, akik egyébként képesek lennének a törlesztésre, hiszen a bankszektor helyzetének szükségtelen nehezítése tovább mélyítené a válságot.

Az MNB is felfüggesztést kér

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közben lépettA mai napon több intézkedést hozott annak érdekében, hogy támogassa a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került, illetve potenciálisan nehézségekkel szembesülő vállalatokat.

Az MNB felszólítja a bankokat, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel rendeljenek el az összes vállalati hitel esetén elővigyázatossági törlesztési moratóriumot, segítve ezzel a vállalatok likviditási helyzetét. A lépés segíthet átvészelni az átmeneti fizetési nehézségeket, és támogatja a gyorsabb helyreállást. Amennyiben a hazai bankok nem teszik lehetővé az ügyfeleknek a fizetési moratóriumot, az MNB felkéri Magyarország kormányát, hogy maga hozzon ilyen rendelkezést. A vállalati ügyfelek esetén a törlesztési moratórium 2020 végéig történő fenntartása indokolt.

Az MNB saját hatáskörben a Növekedési Hitelprogram keretében folyósított hiteleknél törlesztési moratóriumot hirdet, valamint engedélyezi a hitelek átstrukturálását, a törlesztés ütemezésének átalakítását. Az NHP-ban résztvevő kis és középvállalatok mentességet kapnak az év végéig az NHP-s hiteleik törlesztése alól, és így a bankoknak sem kell a refinanszírozási hitelek törlesztését teljesíteni az MNB felé. Ez potenciálisan több, mint 25 ezer vállalatot érinthet.

Futamidő-hosszabbítás az NHP-nál

Ennek értelmében lehetősége lesz a bankoknak az eredeti futamidő meghosszabbítására az NHP keretében kötött szerződéseknél. Hasonlóképpen az MNB lehetőséget ad a bankoknak, hogy a törlesztéseket a futamidőn belül szabadon alakítsák át. A vállalkozásoknak idei fizetési kötelezettségeiket tehát elegendő lesz jövő évtől kezdve teljesíteni, így megfelelő áthidaló megoldást kapnak a mostani nehézségekre. Az MNB a részletszabályokat hamarosan elérhetővé teszi a hiteleket kibocsátó partnerintézményei számára.

Az MNB a koronavírus-járvány által kiemelten érintett vállalati szektor hitelezésének támogatása érdekében az elfogadható fedezeti kör nagyvállalati hitelekkel való kibővítéséről döntött. Az MNB a forintban és egyéb devizában denominált, teljesítő nagyvállalati hitelek fedezetként való elfogadásáról a héten megkezdi az egyeztetést a bankokkal. A hazai bankok mérlegében jelenleg csaknem 3600 milliárd forint értékben találhatók teljesítő nagyvállalati hitelek, amelyek esetében az MNB egységesen 30 százalékos haircutot alkalmaz.

A lépés eredményeként több mint 2500 milliárd forinttal, a GDP 5 százalékával bővül a jegybanki likviditásnyújtó műveletek során felhasználható fedezetek értéke és egyúttal jelentősen növekszik a bankok hitelezési potenciálja. A nagyvállalati hitelek fedezetként való befogadása érdemben támogatja és likviditási szempontból felértékeli a vállalati hitelezést, segíti a vállalati hitelek teljesítő státuszának fenntartását, illetve az értékpapír-fedezetek felszabadításával javítja a bankok likviditási helyzetét.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2020.03.16 19:46

A felelőtlen, költekező és mohó dzsentrik most fognak nagyot szívni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.03.16 15:19

Lesújtani a fölhalmozókra, a tészta-üzérekre, a liszt- és konzervhegyeken pöffeszkedő nyuggerekre!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html