Az utóbbi hetekben egy sor termék fogyott el a boltokból átmenetileg a koronavírus-járványtól való félelemből adódó vásárlási rohamok miatt. Nagy István agrárminiszter, a Nemzeti Agrárkamara mellett a legnagyobb boltláncokat tömörítő Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) is több alkalommal közölte, nem kell túlzott mennyiségeket vásárolni, mert van elég élelmiszer, de logisztikai okokból előfordulhat, hogy egy-egy termék ideiglenesen elfogy. A boltok munkatársai viszony folyamatosan utántöltik, amit csak lehet.

Vámos György, az OKSZ főtitkára azonban azt is elmondta, hogy a kézfertőtlenítő valóban hiánycikk országszerte. Jó eséllyel már nem sokáig, a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében a Mol Nyrt. kéz- és felületfertőtlenítő szerek gyártásába kezdett az almásfüzítői üzemében - jelentette be az olajvállalat szerdán. A  Buksza (a Napi.hu szerkesztőségi blogja) pedig megnézte, pontosan mit is jelent ez, milyen termékkel jön elő az olajvállalat. Első körben fontos, hogy a két fertőtlenítő nem új egységben készül, hanem azon a gyártósoron, amelyen korábban szélvédőmosó-folyadékot állítottak elő.

Kvázi időutazás

Gyakorlatilag két hét alatt váltott az olajcég, ami extrém sebességet jelent. Egy ilyen termék kifejlesztése, tesztelése, piacra dobása alapesetben - még egy akkora cégnél is, mint a Mol - jellemzően 6-12 hónapot vehet igénybe. Ráadásul a kéz- és felületfertőtlenítőkhöz szükséges alapanyagokra világszerte elég jelentős a kereslet. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) rekordgyorsasággal bólintott rá a két molos fertőtlenítő receptjére, amelyek az Egészségügyi Világszervezet (WHO)  ajánlásának megfelelően készültek.

A két termék alkotóelemei Magyarországról származnak. A kézfertőtlenítőhöz szükséges etanolt ugyanis magyar forrásból szerezte be az olajtársaság a fertőtlenítők fejlesztésével - valamint kenőanyag-gyártással foglalkozó leánycége - a Mol-Lub Kft. Úgy tudjuk, hogy akülföldi beszerzés a globális hiány miatt pedig amúgy sem igazán lehetett opció.

Pár hét és a kutakon, boltokban lesz

Így tehát a Mol a hat-tizenkét hónapos fejlesztési intervallumot csökkentette le két hétre. Mostantól pedig az almásfüzítői üzem napi 50 ezer litert gyárt a két fertőtlenítőből.

A termékek azonban még nem kaphatóak a kiskereskedelemben, először az egészségügyi intézményekbe, kórházakba kerülnek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Emellett a Mol a saját telephelyeit, üzemeit is ellátja a fertőtlenítővel, többek között a százhalombattai finomítót.

MTI / Mol

Amint az első szállítmányok megérkeztek a kórházakba és a Mol-telephelyeire és sínre került ezen intézmények további folyamatos ellátása, akkor az olajcég a Mol Hygi névre keresztelt termékkel belép a kiskereskedelmi piacra is. Ez azt jelenti, hogy várhatóan április közepétől a Mol-kutakon lehet majd megvásárolni a fertőtlenítőt és a különböző üzletek polcaira is felkerül.

Mennyibe kerül?

Lapunk kereste a Molt, hogy pontosan mennyibe fog kerülni a fertőtlenítő a kutakon és a boltokban. Az cég sajtóosztálya a következőt mondta:

A kijelölt egészségügyi intézményeknek a most kialakult helyzetben nagyon kedvezményes áron adja a Mol a terméket. Természetesen nem a nyerészkedés a cél. A kiskereskedelmi árról pedig még nem tudunk információt adni, mert csak április közepén kerül forgalomba a termék, a mostani piaci helyzet annyira bizonytalan, hogy még nem lehet konkrét árat mondani."

Név nélkül nyilatkozó kiskereskedelmi szakértőktől viszont úgy tudjuk, hogy a Mol új terméke várhatóan kedvezőbb áron érhető majd el a kiskereskedelmi forgalomban, mint a nemzetközi versenytársak hasonló márkás termékei. Az utóbbiak literes egységára pedig jellemzően 5-10 ezer forint körül mozog. (Frissítés: Az interneten található olyan magyar kereskedő, akinél már megjelent a molos kézfertőtlenítő ára és ezen a hétvégén már lehetett rendelni tőle áprilisi 7-e utáni szállításra, de információink szerint a végleges kiskereskedelmi árról még nem született döntés.)

A molos kézfertőtlenítőben 80 százalékos etanol aktív hatóanyag van, emiatt gomba-, baktérium- és vírusölő hatású. Egy-egy "kézmosáshoz" 3-5 milliliter elég. Azt még nem tudni, hogy a kiskereskedelmi forgalomba milyen kiszerelés érkezik - ha például negyed- vagy félliteres flakon lesz, akkor előbbiek 50-80, utóbbiak 100-170 kézfertőtlenítésre lesznek elegendőek.

Nem tervezték, de a stratégiai célnak megfelel

A Mol lépése és a Hygi piaci premierje amellett, hogy a járványhelyzetben természetes, egyáltalán nem tervezett módon, de egy lépéssel közelebb viheti a Molt a 2030-ig terjedő stratégiájának megvalósításához. Ebben határozta meg az olajcég a későbbi növekedés alappilléreit, ezek egyike pedig a kiskereskedelmi ágazat.

Többek között az új fertőtlenítőket április közepétől forgalmazó Mol-kutakon elérhető, kávézóként, bisztróként működő Fresh Cornerek segítségével nagyobb részt szeretne kihasítani a magyarországi kiskereskedelemből. Orosz András, a Mol kiskereskedelmi üzletágának vezetője a Napi.hu-nak idén januárban adott interjújában erről azt mondta: a Fresh Cornerek miatt a Molnak nem csak a magyarországi töltőállomásokkal rendelkező többi nagy olajcég, az OMV-, a Lukoil- és a Shell-kutak a versenytársai, hanem a McDonald's, a Starbucks, a KFC és a Costa Coffee is. A Mol két új fertőtlenítőjével pedig újabb nemzetközi nagy cégek termékeivel száll harcba.