Koronavírus: őrült felvásárlásba kezdtek a magyarok - itt vannak a friss számok

Látványosan, 25 százalékkal megugrott a nemzetközi kiskereskedelmi láncok értékbeli forgalma a Covid-19 koronavírus-félelmek hatására 2020. február 24. és március 1. között. Az élelmiszerek között tarolt a cukor, a liszt és a száraztészta - derült ki a Nielsen összesítéséből.
Domokos László, 2020. március 10. kedd, 10:02
Fotó: Shutterstock - Képünk illusztráció.

A friss adatok alapján a magyarok aktívan töltik fel a "járványkamrát" az új koronavírus (hivatalos nevén Covid-19, szaknyelven SARS-CoV-2) és a potenciális világjárvány keltette aggodalmak hatására, és elkezdték az alapélelmiszerek, beleértve a cukor, a liszt, a rizs, valamint az étolaj betárazását. A felvásárlási hullám a nem-élelmiszerkategóriákat is utolérte.

A magyarországi kiskerforgalom mintegy 2500 milliárd forint volt 2019-ben, ez heti átlagban 12 milliárd forintot jelent. Ehhez képest 2020. kilencedik hetében (február 24. és március 1. között) a heti értékbeli forgalom a nemzetközi láncok szkennelt adatai alapján a kiskereskedelemben 12 milliárd forint volt, ami mintegy 25 százalékkal múlta felül a tavalyi azonos periódust.

Mivel a vásárlási magatartás krízishelyzetben eltérő lehet a normálisnak tekinthető, akár szezonálisan kiugró időszakokhoz képest, úgy gondoljuk, hogy a kiskereskedelemre való hatás ciklusa rövidebb lesz - mondta Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen Connect magyarországi ügyvezetője."Az érintett kategóriák fellendülése mellett egyéb termékek iránt is növekszik majd a kereslet.

Rohamosan nőtt az egészségvédelmi termékek iránti kereslet: aA hazai kiskereskedelmi egységek polcairól átmenetileg elfogytak a fertőtlenítők és kéztisztítószerek; az előbbiből február utolsó hetében 91 százalékkal több fogyott az előző évihez képest. A tisztálkodási és higiéniai szereknél ennek mértéke 142, vitaminoknál pedig 108 százalék. A kézfertőtlenítők értékbeli forgalma 73 százalékkal nőtt.

A fogyasztók megkezdték az alapvető termékek beraktározását: a Nielsen adatai alapján a nemzetközi kereskedelmi láncokban 2020 kilencedik hetében a cukor értékbeli forgalma 178 százalékkal (azaz csaknem a háromszorosára) ugrott 2019 azonos időszakához képest. A liszt értékesítése 168 százalékkal nőtt, de nagy tételben vásároltak száraztésztából, rizsből és étolajból is.

A tartós élelmiszerek között kimagaslóan nagymértékben (több mint 100 százalékkal) több fogyott a különféle konzervekből, de a zacskós leves, a tartós tej és a fagyasztott zöldségek értékesítése is jelentősen megnövekedett. Mindez azt jelzi, hogy a félelem arra készteti a fogyasztókat, hogy felkészüljenek egy esetlegesen elhúzódó járványra és karanténhelyzetre - véli a Nielsen.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.03.10 22:47

@krix7: ha mézet teszel bele, nem kell citrom. Az ízét és a vitamint is pótolja. Az oroszok egyébként lekvárt szoktak tenni a teába, de én csak akkor, ha hozzáadott cukor nélküli lekvárt/dzsemet sikerül vennem. Ami marha ritka és drága.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix7, 2020.03.10 22:37

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2:
Van méz is de a citrom + méz kombó kicsit furcsa ízű ezért teszek neki cukrot.
Mézet hársfateához szoktam.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.03.10 22:28

@krix7: "a cukor meg kell a gyerek teájába (anélkül nem igen issza meg)..."

Cukor helyett tegyél bele mézet. Drágább, de nem fognak idő előtt tönkremenni a fogai. Én évtizedek óta nem veszek cukrot, kevés károsabb élelmiszer van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix7, 2020.03.10 22:18

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2:
Nem tudsz olvasni te elmebeteg?
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.03.10 17:14

@krix7: minek neked 2 kiló cukor, Móricka? Édesen szereted a kávét?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html