A portfolio.hu a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataira hivatkozva azt írta, a regisztrált álláskeresők száma júniusban 130 ezerrel volt több, mint egy évvel korábban, ami bő 50 százalékos növekedést jelent. 200 ezer álláskereső volt jogosult támogatásra: 63 százalékuk álláskeresési ellátásban, 37 százalékuk szociális jellegű támogatásban részesült. Ez azt is jelenti, hogy 176 ezer fő gyakorlatilag semmilyen segítséget nem kapott.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) elnöke szerint ennek az az oka, hogy a munkanélküli segély csak három hónapig jár, ami Európában példátlanul alacsony - olvasható a Blikk cikkében.

"Nekik nincs jövedelmük, tartalékuk és még ellátást sem kapnak, így alkalmi munkából próbálják fenntartani magukat. Az álláskeresési támogatás mértékét és időtartamát is növelni kellene, ami felpörgetné a belső fogyasztást és élénkítené a gazdaságot is" - mondta a szakszervezeti vezető a lapnak. Kordás szerint ugyanis lassabb ütemben, de jelenleg is tartanak az elbocsátások, mert az emberek keveset költenek, és a cégeknek vészesen fogy a tartalékuk.

"Különböző országokat különböző módon érint a járvány és annak gazdasági hatása, így azoknak a cégeknek, amelyeknek jelentős exportpiaca van, még nehezebb lehet a következő pár hónap" - mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke. A belső keresletre dolgozó vállalatok helyzete javul, ám ha egy második hullám miatt ugyanilyen mély gazdasági visszaesés lesz, azt a cégek csak még komolyabb költségvetési támogatással tudják átvészelni - mondta az alelnök, emlékeztetve, hogy a túlélés érdekében a talpon maradó cégek már felélték a pénzügyi tartalékaik nagy részét - írja a lap.