A koronavírus járvány miatt vakvezető kutyák kiképzői is otthonról dolgoznak. A karantén ideje alatt kerülik a forgalmas helyeket, pl. a plázákat, a tömegközlekedést, mozikat, a csendesebb utcákban és otthon gyakorolnak. Sok feladat van a kiképzés során, főleg a kezdő kutyáknál, amihez nem szükséges zsúfolt helyekre látogatni - mondta az iskola vezetője, Komondi Piroska

A vakvezető kutyák képzésében alapvető feladatok az akadályok kerülése, a szintkülönbségek jelzése, a lépcsőkön való közlekedés, aminek gyakorlására a karantén ideje alatt is van lehetőség. Egy csendes utcában vagy a kertben, de akár a lakásban is megoldható sok feladatnak a gyakorlására. Az akadálykerülés során a tanuló kutyát belevezetik olyan zsákutca-helyzetbe is, amiből önállóan kell megtalálnia a kiutat. Ez felkészülés egy valós helyzetre, amivel a munkája során majd gyakran találkozhat.

A vakvezető tanulókkal most több időt gyakorolnak a lakásban, mint máskor. Sok olyan apró feladat van, ami nem része a vizsgának, de egy látássérült ember mindennapjai jelentősen megkönnyítheti. Ilyen a leesett tárgyak megkeresése és a gazdi kezébe adása, a vakvezető hámba történő bebújás, az ülőhelyek megkeresése és mutatása, a szék vagy asztal alá bújás, de még a szőrápolás vagy állatorvosi vizsgálat során tanúsított együttműködés is.

A járványvédelmi szabályok minden kutyára érvényesek

Ismereteink szerint a kutyák nem kapják el a koronavírust és nem hordozók, viszont a tisztaságukra most még jobban oda kell figyelni, mert az nincs kizárva, hogy a bundájukról átviheti magára az ember a vírust.

Minden utcai séta, közösségben tartózkodás után hazaérve töröljük át a szőrüket fertőtlenítős törlőkendővel, és a mancsukat mossuk meg szappanos vízzel. Ne simogassuk egymás kutyáját, és annak sem most van itt az ideje, hogy összepusziljuk a szomszéd házikedvencet

- hívja fel a figyelmet Komondi Piroska.