Jelenleg is nyitva tarthatnak a fővárosi kaszinók. A 24.hu a Las Vegas Casino internetes oldalán megjelent tájékoztatóra hivatkozva azt írja, hogy a hálózatba tartózó öt kaszinó rövidített nyitva tartással működik. A kaszinók a kormány járványügyi korlátozások miatt kiadott rendelete alapján reggel 6 és este 19 óra között üzemelhetnek.

A Napi.hu-hoz érkezett olvasói levél ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyik, most is üzemelő pesti kaszinóban olyan sűrűn ülnek egymás mellett az emberek, hogy szinte összeér a válluk, és vannak olyanok is, akik nem viselnek maszkot.

A kaszinókat eddig mindig elkerülték azok a drasztikusabb szigorítások, amelyek a vendéglátó ágazat más területeit sújtották. Rájuk nem vonatkozott például az az október elején hozott döntés, amely arra kötelezte a szórakozóhelyeket, hogy 23 órakor húzzák le a rolót - emelte ki cikkében a 24.hu. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter akkor ezt azzal magyarázta, hogy a kaszinók nem minősülnek vendéglátó- és szórakozóhelyeknek.

Aranybányát üzemeltethetnek

Andy Vajna halálát követően az öt budapesti kaszinó üzemeltetésére kizárólagos koncessziós joggal rendelkező - amit nyilvános pályázat nélkül osztott ki a kormány - Las Vegas Casino Zrt. két kormányközeli üzletemberhez, Garancsi Istvánhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz került 2020 áprilisában. A zrt. a tavalyi üzleti év után csaknem 15 milliárd forint osztalékot fizetett ki a korábbi tulajdonos Vajna-cégnek (ebből 11,5 milliárd forint osztalékot a kaszinókat üzemeltető leányvállalat, az LVC Diamond Kft. utalta az anyavállalatnak).