Az első érintett járat, amelynek érkező utasait megvizsgálták, az Air China január 31-én, 18:50-kor Minszk érintésével Pekingből érkező járata volt. A szűrést a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság irányítása mellett a Budapest Airport szerződött egészségügyi szolgáltató partnere végzi.

Az utasok egészségügyi állapotának ellenőrzése, több országban már alkalmazott eljárásrendhez hasonlóan testhőmérséklet-mérés módszerével történik. A határértéket meghaladó testhőmérséklet esetén az egészségügyi szakszemélyzet további vizsgálatokat végez, és dönt a fertőzés gyanúját illetően. Ennek megfelelően az utas folytatja az útját, vagy gyanú esetén az erre felkészült egészségügyi intézménybe szállítják - derül ki a Budapest Airport közleményéből.

A Budapest Airport ugyanakkor hangsúlyozza, hogy mindent megtesz, hogy a rendkívüli intézkedésként bevezetett egészségügyi szűrés mellett is biztosítsa a repülőtér gördülékeny működését. Budapest Airport rendelkezik minden olyan eszközzel és felszereléssel, amellyel képes ellátni a rá vonatkozó előírásokat és támogatni tudja a hatóságok munkáját.

A repülőtér üzemeltető jelentős készlettel rendelkezik a szükséges védőfelszerelésekből (védőruhák, kesztyűk, maszkok, cipővédők, stb.) és a fertőtlenítéshez szükséges anyagokból, eszközökből, továbbá rendelkezésre állnak a megfelelő elkülönítő helyiségek is. A Budapest Airport maradéktalanul eleget tesz a hatóságok előírásainak és minden szükséges eszközzel támogatja a hatóságok munkáját - közölte a cég.

Érintett járatok
Dátum, tervezett érkezésLégitársaságVárosJáratszám
2020. február 2. 5:00Shanghai AirlinesShanghaiFM 869
2020. február 3. 5:30Hainan AirlinesCsungkingHU 791
2020. február 3. 18:50Air ChinaPekingCA 721
2020. február 3. 19:30Shanghai AirlinesHszianFM 809
Forrás: Budapest Airport Zrt.

 

A Shanghai Airlines pénteken bejelentette, hogy a Csengtu-Budapest járatot február 4. és március 28. között, a Hszian-Budapest járatot február 6. és március 26. között felfüggeszti.