Bár csupán fél éve működik a Kósa Lajos testvére részvételével alapított Bászna Gabona Kft., a társaság máris 500 millió forint állami hitelhez jutott, hogy megvalósítson egy mátészalkai nagyberuházást - tudta meg a 24.hu, amely szerint Kósa Karolina Éva, a fideszes képviselő testvére, valamint édesanyja közösen alapították a társaságot 5 millió forint törzstőkével.

A gabonatermesztő társaságnak ezenkívül ugyanaz a mátészalkai vállalkozó testvérpár is a tulajdonosa, mint annak a sertéstenyésztő cégnek, amely korábban 123 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert egy sertéstelepek korszerűsítését támogató pályázaton. Ebből már kiszállt az egykori miniszter édesanyja, ahogy a Bászna Gabonából is.

A hitelt a száz 100 százalékig állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank tulajdonolta Regionális Fejlesztési Finanszírozó Zrt. nyújtotta arra, hogy Mátészalka határában egy közel 41 ezer négyzetméteres területen terménykezelő és -szárító rendszert építsenek fel.