Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kiengedték a börtönből a csengeri örökösnőként elhíresült Sz. Gábornét - tudta meg a 24.hu, amelynek megerősítette Helmeczy László, az asszony ügyvédje is ennek tényét.

"Sz. Gáborné bűnügyi felügyeletbe, régi nevén házi őrizetbe került. Ez azt jelenti, hogy hazatérhetett a csengeri otthonába, és nyomkövetőt kell viselnie" - mondta el az ügyvéd a portálnak.

Kósa Lajos fideszes politikus neve úgy merült fel az ügyben, hogy a 2018-as választás előtt előkerült egy hiteles közjegyzői okirat, amelyben a csengeri nő felkérte őt, hogy magyar államkötvényeket vásároljon neki 1300 milliárd forint értékű állítólagos örökségéből, majd a kötvényeket elhelyezze a megbízó számláján. A dokumentum szerint általános kezelési jogot is kapott volna a képviselő a számla felett. A szerződés tartalmazta, hogy a csengeri asszony emellett 800 millió forintos ajándékozási szerződést is készített, aminek kedvezményezettje Kósa Lajos 82 édesanyja lett volna.

Aztán az ügyben csalás miatt nyomozás indult a nő ellen: 368 millió forintnyi pénzt kapott az örökségre hivatkozva Sz. Gáborné különböző vállalkozóktól és magánszemélyektől. Azt azonban továbbra is tagadja, hogy bárkit is szándékosan be akart csapni. Elmondása szerint arra kellett neki a pénz, hogy hozzájusson a mesés hagyatékhoz, és fedezze a külföldi és a hazai ügyvédek költségeit és kiadásait.