Ma Magyarországon vannak Európa legalacsonyabb adói, az egyetlen egyjegyű társasági adó, a legalacsonyabb egykulcsos személyi jövedelemadó, a gazdasági fejlődés üteme pedig tartósan 4 százalék feletti, miközben a munkanélküliség 3,8 százalék - mondta el Szijjártó Péter az NI Hungary Kft. új épületének alapkőletételén.

A miniszter "öldöklőnek" nevezte azt a versenyt, amely ma már a nagy nemzetközi vállalatok beruházásaiért folyik. "Modernkori ipari forradalom zajlik", ebben az új típusú versenyben szinte nap mint nap érvelni kell azért, hogy a beruházásokat Magyarországra hozzák.

Az NI új beruházásáról azt mondta, hogy 210 munkahelyet hoznak létre döntően diplomás, két nyelven beszélő munkavállalóknak. Az új elektronikai gyártóüzem és szolgáltató központ 5,44 milliárd forintos beruházásához 2,55 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány.

Elmondta azt is, hogy 1700 amerikai cég működik hazánkban, és több mint 100 ezer embernek adnak munkát.

Az elmúlt években Debrecen és a szaktárca befektetési szervezete együttműködésének eredményeként 24 beruházást vittek Debrecenbe 140 milliárd forint értékben, amivel 3791 új munkahelyet hoztak létre - sorolta Szijjártó Péter.

Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter szerint "a magyar gazdaságban alapvető szerkezetváltás következik be". Biztató arányban nő a magas hozzáadott értéket képviselő vállalkozások száma, a digitalizáció, a munkaerő-igényesség és -hatékonyság. De szerinte mindezzel nem mindig tart lépést a szabályozás. Felidézte, hogy amikor 2001-ben az NI Hungary Kft. megkezdte a működését Debrecenben, átalakították, befektetőbaráttá tették a helyi adórendszert, amit akkor az Alkotmánybíróság előtt is meg kellett védeni.

Még 32 év a lemaradásunk

Kósa Lajos méltatta a gazdasági expanziót előtérbe helyező magyar külpolitikát, s annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Magyarország 2030-ra eléri az Európai Unió fejlettségi átlagának 70 százalékát, 2050-re pedig az uniós átlagot. (Ugyanerről beszélt a hét elején Matolcsy György jegybank elnök is.)

Az NI fontos küldetésének tartja a magyarországi innováció ösztönzését, ezért a magyar kormány stratégiai céljaival összhangban, valamint a Magyarország által kínált kedvező beruházási környezetet figyelembe véve úgy döntött a vállalat, hogy további befektetéseket hoz Debrecenbe - közölte Alex Davern, a National Instruments Corporation elnök-vezérigazgatója.

Az NI 2016-ban egy 5,5 milliárd forint értékű fejlesztés megvalósítására vonatkozó szándékát jelentette be, amely 210 új, magas hozzáadott értékű munkahely létrehozását teszi lehetővé, ezáltal elősegítve az NI globális szolgáltató központjának kapacitásbővítését. A projekt fontos eleme továbbá a debreceni leányvállalat új, negyedik épületének létrehozása.

Az épület 250 munkavállaló számára biztosít majd munkahelyet és várhatóan 2019 végén adják át. A 210 új, magas hozzáadott értékű munkahely betöltése is előrehaladott fázisban van, ugyanis a fejlesztésnek köszönhetően 180 új munkavállalót már felvettek az NI Hungary Kft.-hez. A munkavállalók mérnöki és informatikai kutatás-fejlesztési és más emberi erőforrás, értékesítési és szolgáltatási területen lévő, magas hozzáadott értékű pozíciókban dolgoznak majd, majdnem 95 százalékuk felsőfokú végzettséggel, illetve angol és más idegen nyelv ismeretével rendelkezik.

A texasi székhelyű National Instruments megközelítőleg 1500 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, a debreceni leányvállalat pedig Hajdú-Bihar megyében a harmadik legnagyobb munkáltató. Az elmúlt 17 év fejlesztéseinek köszönhetően a vállalat teljes hardware gyártásának jelentős része Debrecenben történik, a magas hozzáadott értékkel bíró termékek túlnyomó többségét exportálják.

A debreceni leányvállalatnál működnek olyan globális, illetve regionális kiszolgáló központok is, mint az informatikai fejlesztői részleg, a jogi és a pénzügyi csoportok, valamint a vevői megrendelések feldolgozásával foglalkozó egység. A gyártást szakképzett mérnökök támogatják.

A fotó forrása: AFP/Emmanuel Dunand.