Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miután jól alakult a tavaly tesztjelleggel megnyitott üzletek forgalma, a Fornetti Kft. erősíteni kívánja jelenlétét az angol fővárosban - mondta a lapnak Szabó József, a társaság ügyvezető igazgatója. A vállalatvezető szerint a nyitást az is megkönnyíti, hogy London immár az ötödik legnagyobb magyar népességű város a világon, közel 100 ezer honfitársunk él.

A terjeszkedés első lépéseként master franchise szerződéseket kötnek a partnereikkel, melyek ezek után saját boltokat nyithatnak, de jogukban áll a kiskereskedelmi partnerekkel szerződést kötni és részükre termékeiket forgalmazni, valamint klasszikus master franchiser-szolgáltatást nyújtani is. Szabó azt is elmondta, hogy az érdeklődés nagy, így elképzelhető, hogy Anglia más területén is terjeszkednének.

Itthon tavaly elérte a 2220-at a Fornetti franchise-rendszerben működő boltok száma. A cég tavalyi tervezett adózás előtti eredménye 696 millió forint, nettó árbevétele 12,6 milliárd forint.

Lakóházból indultak

Palásti József pékmester - aki jelenleg a Fornetti-jogok kizárólagos tulajdonosa - még 1997-ben családi vállalkozásként, kisipari jelleggel indította el a Fornetti Kft.-t egy átalakított kecskeméti polgárházban.