Az ÁKK Zrt. újabb nettó 240 millió forintot költ a magyar állampapírok népszerűsítésére, a társaság ugyanis közbeszerzési eljárást írt ki az állampapírok kibocsátását és értékesítését támogató rendezvényeken az ÁKK megjelenésének, illetve a rendezvények szervezésére, a kapcsolódó promóciós, sajtó és pr feladatok ellátására. A rendezvényeket a mindenkor aktuális állampapír meglévő kreatív koncepciójának felhasználásával és adaptálásával kell lebonyolítani. A nyertes vállalkozónak nem feladata a médiatervezés és médiavásárlás - derül ki az ÁKK közbeszerzési felhívásából. A győztes vállalkozóval várhatóan június végétől 2014 december végéig szóló szerződést kötnek.

Az ÁKK tavaly áprilisban kötött megállapodást a HG 360 Reklámügynökség Kft.-vel az állampapírok kibocsátását és értékesítését támogató új kreatív koncepció tervezésére, a nyomdai anyagok előkészítésére és a reklámok gyártására. A 2013 december végéig hatályos szerződés keretösszege nettó 120 millió forint. A HG 360 tulajdonosa az Epicure Events kft.-n keresztül a lapkiadással foglalkozó Hamu és Gyémánt Kft. - derül ki a Céginfo.hu adataiból. Az ügynökséget közbeszerzési eljáráson, négy ajánlattevő közül választották ki (a nyertes mellett pályázott még az Akció 360 Reklámügynökség Kft., a Hammer Advertisnig Kft. és a Laboratory Ideas Kft.)

Százmillióval megemelték a 2,25 milliárdos keretet

Az állampapírok kibocsátását szervező ÁKK 2011 júliusában két évre nettó 2,25 milliárd forint keretösszegű kommunikációs megállapodást kötött a Vivaki Hungary Kft.-vel, majd 2012 novemberében a keretet megemelték nettó 2,356 milliárdra - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A szerződés a keret a kimerülésig, de legkésőbb 2013. július 27-ig hatályos. A módosítást a termékpaletta szélesítésével, új típusú államkötvény bevezetésével indokolta az ÁKK, ennek "sikeres bevezetése csak intenzív reklámkampány segítségével valósítható meg". A Vivaki feladata az állampapírok kibocsátását és értékesítését támogató kommunikációs tevékenység ellátása (médiatervezés és médiavásárlás, szórólapok, plakátok és kiadványok nyomtatása, piackutatás és pr-kommunikáció). A céget szintén közbeszerzésen választották ki, öt ajánlattevő közül, de a versenytársak nevét nem hozta nyilvánosságra az ÁKK.

A Publicis cégcsoportba tartozó Vivaki az egyik legnagyobb médiavásárlója (médiafelület vásárlója) az állami vállalatoknak. A Kreatív portál tavalyi összesítése szerint 2011-ben a Vivaki vitte el a teljes állami médiaköltés 63 százalékát (az ÁKK nettó 2,25 milliárdos, a Szerencsejáték Zrt. 3,5 milliárdos és az MVM Zrt. 700 milliós megbízásával). 2012-ben mintegy 7 milliárd forinttal már az I.M.G. Inter Media Group Kft. vezette az állami médiaköltési listát; e cég többségi tulajdonosa Patonai Péter, aki az első Orbán-kormány idején, 1998-2000-ban az MFB elnök-vezérigazgatója is volt. Az I.M.G jelenlegi ügyvezetője Lackóné Tóth Orsolya, aki 2007 és 2010 között ügyvezetője volt a Vivaki-jogelőd Zenith Optimediának.