Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A társaság 2017 első fél évében bruttó 6,6 milliárd forint hitelt folyósított, ennek jelentős részét márciusban. A hitelrendszer 2001. évi indulásától 2017. június 30-áig mintegy 322,2 milliárd forint hitelt folyósított a DK Zrt., június 30-án - az eszközök 99 százalékát kitevő - diákhitelek összege mintegy 266 milliárd forint volt.

A DK 2001. évi indulásától 2017. június 30-áig 355 589-en részesültek Diákhitel 1-ben, melyekből 177 532 szerződést már le is zártak. Diákhitel 2-t 25 856 hallgatónak folyósított a társaság 2012 szeptembere óta, ebből eddig 1305-en zárták le szerződésüket.

A DK a működéséhez szükséges forrásokat - állami készfizető kezességvállalás mellett - a pénz- és tőkepiacokról vonja be. A társaság az első fél évben közel 5,8 milliárd forinttal csökkentette külső adósságportfólióját, a visszafizetések 242 százalékban fedezték az új hitelfolyósításokat. A cég 2017 első fél évére nem tervezett kötvénykibocsátást, tőkepiaci jelenléte azonban továbbra is folyamatos, június 30-án 3 kötvénysorozatával lehetett kereskedni, mintegy 45,8 milliárd forint névértékben.

A hallgatói hitelek kamatbevétele, valamint a pénzügyi műveletek egyéb bevételei 2016 első fél évéhez képest 17 százalékkal, 4,623 milliárd forintra estek a hallgatói hitelek kamatának folyamatos, jelentős csökkenése miatt. Utóbbit többek között az tette lehetővé, hogy az adósságállománnyal kapcsolatos kamat- és kamatjellegű ráfordítások mintegy 22 százalékkal, 2,581 milliárd forintra mérséklődtek. A különbözet nyújt fedezetet a kockázati céltartalék képzésére, illetve a társaság működési ráfordításaira.

A társaság 2017 első fél évének végén 105 bázisponttal csökkentette a Diákhitel 1 kamatát, amely a naptári év második hat hónapjában így 2,30 százalék. A Diákhitel 2 kamata ugyanakkor 45 bázisponttal, 3,45 százalékra csökkent (az ügyfeleket fix 2 százalék terheli, az ezen felüli részt az állam kamattámogatás formájában megfizeti az ügyfelek helyett).

A DK a 2017. évi tervek összeállításakor az éves hitelfolyósítás kisebb csökkenésével számolt. A szabad felhasználású Diákhitel 1 esetében termékfejlesztésekkel tervezik megállítani az új ügyfelek számának csökkenését. A Diákhitel 2-nél a kereslet minimális növekedésére számítanak. A visszafizetések a társaság várakozásai szerint a korábbi trendeknek megfelelően kis mértékben nőnek. A finanszírozási feltételek rövid távon várhatóan kedvezően alakulnak, így a forrásköltségek tovább csökkenhetnek. A jelenlegi pénz- és tőkepiaci környezetben azonban a társaság szerint óvatosan és rugalmasan kell tervezni a forrásbevonást.

A jelentés kitér arra is, hogy a DK 2017-2021. közötti időszakra vonatkozó stratégiája a tulajdonos elfogadására vár.