A három céget tömörítő, összesen több mint 600 embert foglalkoztató Hajdu-csoport tavaly 186 millió forintot fordított fejlesztésekre és 2012-ben csaknem 580 milliós adózott eredményt ért el.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a cégcsoport tagvállalata, a forróvíztárolók (bojlerek, indirekt tartályok, puffer tartályok, vízmelegítők) megújuló energiás termékek (napkollektorok, hőszivattyúk, fatüzelésű és kondenzációs kazánok) és motoros háztartási készülékek (mosógépek, centrifugák) gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt. 2012-ben mintegy 7 százalékkal tudta növelni exportját, ezen belül 10 százaléknál is nagyobb volt a növekedés a megújuló energiát hasznosító termékek esetében. A 436 dolgozót foglalkoztató cég export bevétele így elérte a 2,45 milliárd forintot, a teljes értékesítésük tekintetében pedig 48 százalékra nőtt a kivitel aránya.

A vezérigazgató biztatónak nevezte azt, hogy a jelentősebb, francia, német és orosz piacaikon az idén helyi kollégák is segítik az eladásokat, illetve, hogy a cég jelentősen fejlesztette európai szervízszolgáltatását.

Novotni István szerint a Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt. számára kockázatot egyedül a hagyományos termékeik hazai piacának további szűkülése jelentheti.

A Hajdu Autotechnika Ipari Zrt.-nél az idén befejeződik a gyártóeszköz-üzem öt éve indult fejlesztése. Az alkatrészgyártásban kiemelt szerepet kap az egyik új vevőjüknek szállított termékkör - személygépkocsi indítómotorok és generátor alkatrészek - gyártása, a portfólió bővítése, valamint a beszállított mennyiségek növelése.

Novotni István tájékoztatása szerint tovább fejlesztik a General Electric-kel meglévő kapcsolatukat, továbbá meghatározó partnerüknek, a Faureciának az idén már folyamatosan szállítanak tehergépkocsi alkatrészeket is.

A Hajdu Infrastruktúra Zrt.-ben a teljes energiahálózat felújítása és a sűrített levegőszolgáltatás rekonstrukciója után 2013-ban a vízhálózatot korszerűsítik. A beruházások következő lépcsője az ipari szennyvíztisztító telep korszerűsítése lesz.

A vezérigazgató elmondta azt is, hogy az idén uniós támogatással elkészül a Hajdu cégcsoportnak is otthont adó Hajdu Ipari Park területén egy korszerű, megújuló energiás bemutató és oktató központ.