Közel 6 milliárdot hazavitt a magyar Spar tulaja

Miközben a magyar Spar megduplázta a nettó nyereségét, az Aldi és a Penny profitzuhanást volt kénytelen elkönyvelni. A Spar tulajdonosa a nyereség egy részét kivette, az Aldi és a Penny pedig eredménytartalékba tette azt a pár 100 milliót.
Csernátony Csaba, 2017. június 7. szerda, 08:47
Fotó: Napi.hu

Több boltláncnak már megjelentek a hivatalos eredményei, emellett a részben becsült adatokon alapuló kiskereskedelmi rangsor is napvilágot látott. A hivatalos mérlegekben a forgalom mellett számos érdekes adat szerepel, például a nyereség és annak sorsa.

A Spar elvitte a profit egy részét

A Sparnak például jól ment tavaly. A boltlánc nettó árbevétele - az előző évhez képest - 6 százalékkal 437 milliárd forint fölé nőtt. Még látványosabban növekedett az adózott eredménye, amely tavaly megközelítette a 16 milliárd forintot, ami 218 százalékos növekedést jelent, az előző évi nettó profit duplája.

A jelentős nyereségnövekedésből a külföldi tulajdonosa is kért részesedést: a magyar Spar 100 százalékos tulajdonosa, a svájci Aspiag az idén márciusban úgy döntött, hogy 18,5 millió eurót, azaz több mint 5,7 milliárd forintot osztalékként kivesz a cégből. A fennmaradó 10 milliárd forintos nyereségrész pedig az eredménytartalékba került.

A zuhanó profitot a cégben hagyta az Aldi és a Penny

A Penny nyeresége jelentősen csökkent a 2015-ös több mint 2 milliárd forintból 2016-ban 487 millió forintra apadt, a német tulajdonos - a REWE-csoport - azonban ezt a cégben hagyta, és az eredménytartalékba tette.

Az Aldinak is zuhant a nettó eredménye: 2015-ben még közel 2 milliárd forint szerepelt ezen a soron, tavaly azonban csak alig több mint 250 millió forint nettó profit jött össze. Az Aldi a Pennyhez hasonlóan ezt a pénzt az eredménytartalékba pakolta.

Az adatok forrása az Igazságügyi Minisztérium céginformációs szolgáltatása, az E-beszamolo.im.gov.hu. A többi boltlánc - a Auchan, a Tesco, a Lidl - adatai azért nem szerepelnek a cikkben, mert még nem jelent meg a hivatalos tavalyi eredménybeszámolójuk. A magyar láncok, a CBA, a Coop és a Reál pedig a külföldi boltláncokkal ellentétben franchise-rendszerben működtetnek több ezer üzletet, így ebben az összevetésben nem szerepelnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK