Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Ezzel szemben a 2008 első félévi eredménye 151 millió forinttal jobb, 73 millió forint volt - olvasható a vállalat a BÉT honlapján megjelentetett első féléves gyorsjelentésében. A veszteség a bevételek 15 százalékos csökkenésének következménye volt. Míg 2008 első félévében 1,478 milliárd forintos árbevételt ért el a cég, addig idén ugyanebben az időszakban csak 1,262 milliárdot. A veszteség nagy része a társaság üzleti tevékenysége eredményének számlájára írható, csak itt 129 millió forinttal csökkent az eredmény egy év alatt. Így a cégnek az idei év első hat hónapjában 26 millió forintos veszteséget kellett elkönyvelnie. Ezt a vállalat a közleményben a kedvezőtlen piaci környezettel, a szabályozási környezet hiányosságaiból adódó kiskereskedelmi árrés jelentős csökkenésével magyarázta. Az Externet tulajdonosi köre megváltozott, miután a BIRDCOM Tanácsadó Kft. 76,83 százalékos részesedést szerzett. A tulajdonosváltás következtében a cég vezetősége is megváltozott. Az igazgatóság új elnöke dr. László Géza lett.