Három cég, a Roxer Kommunikációs Kft., az Event&More Kft. és a Kyat Event Rendezvényszervező és Produkciós Iroda Kft. nyerte meg a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. 432 millió forint keretösszegű tenderét. A cégeknek személyi szolgáltatást kell nyújtaniuk a különféle rendezvényeken.

A nyílt közbeszerzés eredményét a Hungarofest tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben, bár kissé megkésve, miután a szerződést a nyertesekkel már tavaly október 25-én megkötötte.

A nyerteseknek a Hungarofest rendezvényeinek eredményes végrehajtása érdekében teljes körű, szakszerű és határidőre
történő személyzeti feladatokat kell ellátniuk - áll a közbeszerzési tájékoztatóban. Ezek közül kiemelkedik a tavaly októberi szüreti ünnepség, állami protokoll részvételével. Idén februárban farsangi ünnepség lesz, várhatóan minimum 6-7 ezres látogatószámmal, állami protokoll részvételével.

Júniusban pedig a V4 elnökség záróeseményére kerül sor koncertekkel és egész napos programokkal, közjogi méltóságok részvételével, várhatóan minimum 5-6 ezres látogatószámmal. Az előbbieken túl, a V4 elnökség éve során több, kisebb esemény megvalósítását is tervezi az ajánlatkérő.

A kép illusztráció, Várkert bazár, forrás: Pixabay.