Az ünnepeket követően - az elmúlt évek tapasztalatai alapján - várhatóan szombaton és vasárnap a főbb tranzitútvonalakon, elsősorban az M1-M0-M5-ös, és az M1-M0-M3-as autópályák szakaszain, a Nyugat-Európába visszatérő munkavállalók miatt (Németországban például január 4-ig tart az oktatási szünet) a szokásosnál is nagyobb forgalomra és így telítettebb sávokra számíthatnak az arra közlekedők - írta közleményében a Magyar Közút.

Ezzel egy időben az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzései alapján pénteken késő délutántól elsősorban a Dunántúlon, majd szombattól az ország nyugati és északi területein is számottevő havazás várható. A szakemberek a közlekedőktől ezért azt kérik, csak akkor induljanak útnak, ha előtte tájékozódtak az aktuális út- és látási viszonyokról, illetve forgalmi helyzetről.

Péntek estétől érkezik a hó

A meteorológiai előrejelzések alapján a péntek késő délutáni óráktól északnyugat felől kiterjedt havazás kezdődik, egyes dunántúli megyékben 5 centimétert meghaladó mennyiség is hullhat, emellett az ország nyugati megyéiben viharos széllökések is várhatóak.

Szombaton újabb havazás várható, de a Dunántúl nyugati felében a havat havas eső, eső váltja fel, ugyanakkor Veszprém megyére citromsárga riasztást adtak ki hófúvás veszélye miatt is. Vasárnap pedig már csak elszórtan fordulhat elő kisebb havazás.

Veszprémnél hófúvásra figyelmeztetnek

Az intenzívebb havazással együtt a Dunántúlon a szél is felerősödhet, ami hófúvásos szakaszokat is eredményezhet az utakon, elsősorban Veszprém megyében, ahol akár 60-70 km/órás széllökések is lehetnek.

A közlekedőktől azt kérik a szakemberek, hogy a havazásban érintett területeken még utazás előtt tájékozódjanak a Magyar Közút Útinform szolgálatának weboldalán - ami itt érhető el - az aktuális út- és látási viszonyokról, valamint forgalmi helyzetről. A friss baleseti és torlódással kapcsolatos hírek itt érhetőek el.

A Magyar Közút szakemberei a következő napokban is 0-24 órás szolgálatban végzik a téli útüzemeltetési feladatokat. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint először az autópályákon, autóutakon és főutakon, kezdik meg, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése - közölte a Magyar Közút.