Rossman-üzletekben robbant a magyar milliárdos

A kozmetikai szektorba is beszáll Balogh Levente. A Szentkirályi ásványvizet sikerre vivő tulajdonos-menedzser Vízangyal néven dobja piacra új termékcsaládját jövő év elején.
Szakonyi Péter, 2019. október 1. kedd, 06:20
Fotó: Napi.hu

Az ásványvíz, a gyermekpezsgő és az energiaital után a kozmetikai szektorba is beszáll Balogh Levente. A jövő év elején piacra kerülő Vízangyal termékcsalád kétéves fejlesztő munka eredményeként jött létre, és januártól fél éven át kizárólag a Rossman üzletekben lesz kapható.

A kozmetikai szektor egyáltalán nem ismeretlen Balogh Levente előtt, hiszen hét évvel ezelőtt - még Szentkirályi név alatt - két hasonló termékkel próbálkozott. Az akkori szortiment éves forgalma mindösszesen 60 millió forint volt, aminek egyik oka vélhetően az volt, hogy Szentkirályi kozmetikumokat csak három hálózatban forgalmazták. Balogh Levente kérdésünkre elmondta, hogy ennek ellenére nyereséget termelt a kozmetikumokkal is, ráadásul még most is keresik a Szentkirályi kozmetikumokat.

A Vízangyal elődjéhez hasonlóan szintén ásványvíz alapú termék lesz. Kézkrémből, testápolóból, tusfürdőből és folyékony szappanból áll majd a kollekció, amelyet egy veszprémi cég készít majd számunkra bérgyártásban. A közepes árfekvésű termékcsaládot Balogh erre a célra alapított cége forgalmazza.

Balogh Levente tavaly az energiaital bizniszbe is belekóstolt, és Skybaby néven vezette be a termékcsaládot a piacra. Az első évben 150 millió forintos forgalom mellett 1,5 millió dobozt adtak el, amit a tulajdonos biztatónak tart. A kozmetikai és energiaital üzletágat két, erre a célra létrehozott vállalkozás működteti, amelyek tulajdonosa Balogh Levente.

A Szentkirályi ásványvíznél viszont már egy magyar-olasz tulajdonban levő cégről lehet beszélni. A partner itt az olasz Pasquale-család, akikkel közösen létrehozott cégük a Central European Mineral Water Holding erőteljes terjeszkedésbe kezdett a magyar és külföldi piacon is. Ennek legutóbbi eleme hogy a Pepsi Cola regionális érdekeltségeit beolvasztották a holdingba. A multinacionális cég 2018. januárjában kötött szerződést az üdítőital és snack üzletág átadásáról itthon, valamint Csehországban és Szlovákiában. A tranzakció tavaly év végén zárult. A Pepsi termékeket itthon két, erre a célre létrehozott leányvállalat forgalmazza és raktározza.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tlg01, 2019.10.01 11:57

el se olvassátok:
- igyatok Pepsi-i vagy Coca-t naponta 2 literrel
( a normálisat ne ezeket az ízesített új hullámos
szarokat )
- azokban van normál cukor + koffein
ezek érnek még valamit
a többi mese
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html