A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az Országos Közfoglalkoztatási Program keretében országosan közel 2800 közfoglalkoztatottnak biztosít munkát a csaknem 4500 fős átlagos állományi létszám mellett. A legtöbb közfoglalkoztatott, több mint ezer fő Borsod-Abaúj-Zemplén megyében segíti majd a társaság tevékenységét. Az ország északi és északkeleti, valamint dél-dunántúli megyéiben is kiemelkedően sok regisztrált álláskereső juthat munkához.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. elsősorban azoknak igyekszik munkalehetőséget adni, akik már hosszabb ideje álláskeresők. A július 2-ától november 17-ig tartó időszakban a a közfoglalkoztatottak heti negyven órás munkaidőben dolgoznak majd, elsősorban betanított-, segéd-, illetve szakmunkákat végeznek, de lesznek, akik adminisztrációs-, csoport- és brigádvezetői feladatokat látnak el. A munkások többnyire a burkolatok, burkolaton kívüli területek és az árkok tisztántartásáról, a forgalom biztonságát zavaró növényzet eltávolításáról, a kézi kaszálásról és az úttartozékok helyreállításáról fognak gondoskodni.