Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Kúria döntése értelmében a fogyasztók érdekében az áramszámláknak is érthetőnek és követhetőnek kell lenniük, ellenkező esetben akár kötbér járhat - adta hírül a Budapesti Békéltető Testület.

Egy fogyasztóval ugyanis az történt, hogy az áramszolgáltató tévedésből összesen 44 036 forintot utalt át neki túlfizetés címén, majd a téves kifizetésre hivatkozással, jogosan ezen összeg visszafizetését kérte. A fogyasztó a visszafizetésre részletfizetést kért és kapott. Csakhogy azt is tévesen állapította meg a szolgáltató, hiszen a kéthavi részletfizetés összesen az eredeti követelés helyett már csupán 37 126 forintról szólt.

Ezután a fogyasztó kapott két újabb csekket, de az összeg ismét sehogy sem jött ki, hiszen ezek további 7 060 forintos összegről, és ezen kívül még egy 6 910 forintos befizetendő tételről szóltak. Ezekkel együtt viszont már a fogyasztóval szemben támasztott teljes követelés meghaladta a negyvennégyezer forintos eredeti felszólítást.

A történet azonban ezzel sem ért véget, mert hiába rendezte a fogyasztó a kéthavi részletfizetést, ezt követően arról tájékoztatták, hogy van még egy további, 307 forintos hátraléka is, és a sort végül egy újabb, 3 948 forintos fizetési felszólítás követte. Sőt a fizetés elmaradása esetére kilátásba helyezték a szolgáltatás kikapcsolását is.

A fogyasztó ezt már végképp nem értette, álláspontja szerint már nem volt semmilyen tartozása és a Budapesti Békéltető Testülethez fordult, amely az ajánlásában megállapította, hogy a fogyasztónak van igaza. Így pedig a nem megfelelő számlázás miatt amellett döntött a testület, hogy az áramszolgáltató 5 ezer forint kötbért köteles megfizetni a fogyasztónak, valamint egy a tényleges fogyasztásokról szóló elszámoló számlát is készítenie kell.

A  szolgáltató a döntéssel nem értett egyet, ezért bírósághoz fordult. Az elsőfokú bíróság véleménye az volt, hogy annyira csekély összegű a vita tárgya (307 forint), ami komolytalan és hogy emiatt nincs is szükség eljárás lefolytatására.

Azonban a Kúria kiemelte, hogy a békéltető testület feladata a fogyasztóvédelmi vitás ügy rendezése céljából először egyezség létrehozásának megkísérlése a felek között, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. Ez az eljárás tehát éppen, hogy különösen alkalmas a kisebb jelentőségű viták rendezésére is, elkerülve, de nem kizárva a bírósági eljárás lefolytatását. Jelen esetben pedig az egymásnak ellentmondó számlák, a fizetési felszólításban közölt kikapcsolás lehetősége a fogyasztó élethelyzetében komoly fenyegetésként hatott, így fel sem merülhetett az, hogy a vita egyáltalán komolytalan lenne.

Így tehát az áramszolgáltatóknak nem csupán az a kötelezettsége áll fenn, hogy kibocsássák a számlát, hanem azoknak a fogyasztók számára követhetőnek és egyszersmind érhetőnek is kell lenniük. Ha pedig a szolgáltató megsérti ezt, úgy a fogyasztónak adott esetben kötbér is járhat - olvasható a Budapesti Békéltető Testület közleményében.