Az AirBaltic és a Hévíz-Balaton Airport Kft. hároméves megállapodást írt alá, melynekvkeretében közvetlen légi összeköttetés jön létre a Riga International Airport és a Hévíz-Balaton Airport között. (A gépek a sármelléki repülőtéren landolnak). A Magyar Turizmus Zrt. szakmai munkával segíti, elsődlegesen külképviseleti hálózatán keresztül az új járat sikerességét, amely az egész Balaton régió számára nyit meg új piacokat. A tervek szerint 2013. május 4-én landol az első repülőgép, kezdetben 76 férőhellyel a fedélzetén. A májustól októberig heti rendszerességgel közlekedő járatok megteremtik a gyors összeköttetést az észak-európai országok, valamint a nyugat-magyarországi fürdővárosok és a Balaton között.

A rigai nemzetközi repülőtér fontos átszálló állomás (úgynevezett hub) az észak-európai utasok számára. Az AirBaltic légitársaság 3,3 millió utast szállít évente, több mint ötven célállomásra. A Hévíz-Balaton Airport bekapcsolásával új üdülő- és gyógydesztinációt tud kínálni, elsősorban norvég, finn és svéd utasai számára. Az előzetes piackutatások alapján nagy érdeklődés mutatkozik a zord időjárású skandináv területekről tavasszal és ősszel a termálvizes fürdők, valamint a nyári szezonban a Balaton iránt. Oroszország területéről szintén jó csatlakozási lehetőséget kínál a járat.

Papp Gábor - Hévíz Város polgármestere - elmondta, hogy a száz százalékos önkormányzati tulajdonban lévő Hévíz-Balaton Airport Kft. felkészülten várja az AirBaltic járatait. A repülőtér stabil működésének biztosításához elengedhetetlen a járatok számának növelése. Ehhez az első sikeresen lezárult megállapodás eredményeként jön létre a Riga - Hévíz/Balaton járat. Az új vendégkör elérése lehetőséget teremt a térség nemzetközi vendégösszetételének színesítésére is, amire átfogó marketingkampánnyal készülnek. Hévízt, de tágabb értelemben a nyugat-magyarországi gyógyfürdővárosokat mint egészségturisztikai célterületet vezetik be az észak-európai piacra, szoros együttműködésben a Magyar Turizmus Zrt.-vel. A járat kapcsán tovább kívánja erősíteni a reptér a térségi együttműködést, több települést és vállalkozást bevonva, a közös marketingfeladatok
erősítése érdekében.