Oroszország Iszkander típusú, nukleáris robbanófejjel is felszerelhető harcászati rakétákat telepít a kalinyingrádi exklávéjába. Mint mondta, Moszkvának szuverén joga, hogy fegyvereket telepítsen saját területére - kommentálta a szóvivő a bejelentést.

Peszkov egyébként azt javasolta, hogy az ügyben Vlagyimir Samanovot, az orosz parlament alsóháza védelmi bizottságának elnökét faggassák, aki hétfőn bejelentést tett a telepítésről. Samanov nem közölte, hogy az Iszkanderekből mennyit és mennyi időre helyeznek el Kalinyingrád környékén.

A képviselő azzal indokolta a rakétatelepítést, hogy a NATO megerősíti katonai infrastruktúráját az orosz határoknál. Hangsúlyozta, hogy ezek az objektumok automatikusan felkerülnek a megsemmisítendő célpontok listájára. Kalinyingrád megyébe az orosz katonai vezetés az Iszkanderek mellett Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket, valamint Bal és Basztyion típusú partvédelmi rakétákat telepített.

A fotó forrása: Pixabay.