Kukoricamalom épül Karcagon

Kukoricamalmot épít Karcagon, a volt rizshántoló területén a Jász-föld Zrt. 1,5 milliárd forintos beruházással - adta hírül a Földművelésügyi Minisztérium.
Domokos László, 2018. április 3. kedd, 15:37

A malom indulását követően 25 új munkahely jön létre, összességében pedig a termelést kiszolgálókkal együtt 50 munkahely létesül, amely Karcagot és környékét erősíti - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertaz 500 millió forintos uniós támogatást elnyert, napi 120 tonna kapacitású malomépítés keddi bejárásán.

A beruházást megvalósító cég a korábbi üzem tárolóit már felújította, de újakat is terveznek.

A jászladányi székhelyű, gabonatermesztéssel, marha- és sertéstenyésztéssel foglalkozó Jász-föld Mezőgazdasági Zrt. a nyilvános cégadatok szerint 2016-ban 2,7 milliárd forint árbevételt ért el a megelőző évi 2,87 milliárd forint után. Eközben adózott eredménye 302 millió forintról 255 millió forintra csökkent. A cég 2016-ban 118 dolgozót foglalkoztatott - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK