Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A négy gyártó a Századvég Gazdaságkutató Zrt.- t bízta meg egy, a hazai gyógyszergyártók gazdasági szerepét bemutató - értelemszerűen a politikai döntéshozók asztalára szánt - tanulmány elkészítésével. Ebből kitűnik, hogy 2012-ben a négy cég - a kapcsolódó beszállítókkal együtt, az úgynevezett multiplikáló hatást is figyelembe véve - termelése  a magyar gazdaság a teljes hazai hozzáadott értékének 4,8 százalékát adta , mintegy 1155 milliárd forintot, és a 2008-as létszámánál 5 százalékkal többet, 12500 alkalmazottat foglalkoztatott (a beszállítókkal, mindenkivel együtt 41500-at).

A válság kezdete óta a négy gyártó hozzáadott értéke - nominálértéken-  55 százalékkal nőtt. Mivel a hazai eladások estek, a növekedést teljes egészében az export piacok biztosították. A magyar gyártók tavaly 795 milliárd forint értékben exportáltak, kétharmadában többet, mint négy évvel korábban.) A négy cég tavaly 62 milliárdot fordított kutatás-fejlesztésre, nagyjából ugyanannyit, mint a többi magyar vállalat együttvéve.

A tanulmányból kitűnik, hogy a négy cég költségvetési befizetésének egyenlege 2008-2011 között együtt 188, tavaly 33 milliárd forint volt, vagyis, tavaly jelentősen csökkent ez az érték, főként a növekvő export miatt emelkedő áfa-visszaigénylés miatt.

Hodász István, az Egis vezérigazgatója elmondta, hogy a OEP vaklicitjein olyan arányú árlemorzsolódás alakult ki, amely felveti a gyártás külföldre helyezésének veszélyét, miközben egy forintnyi társadalombiztosítási ártámogatást hazai gyógyszereknél 1,3 forintos költségvetési bevételt generál, szemben az import gyógyszerekre jutó hasonló támogatás 0,3 forintos értékével. Szabó László, a Teva vezérgigazgatója pedig arra figyelmeztetett, hogy a mesterségesen alacsonyra nyomott hazai gyógyszerárak előbb- utóbb a magyar cégek exportáraira is kihathatnak.