Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Orbán-kormány a koronavírus okozta veszélyhelyzetre hivatkozva rendelettel különleges gazdasági övezeteket hozhat létre, az erről szóló kormányrendelet április közepén jelent meg a Magyar Közlönyben. Ez azt jelenti, hogy a területek kikerülnek a helyi önkormányzat fennhatósága alól, még a helyi adót is a megyei közgyűlés állapítja meg és osztja szét. Az első ilyen különleges gazdasági övezet az ellenzéki vezetésű Gödön a Samsung-gyár lett.

A kormány nagyon ambicionálja a villanyautókba akkumulátorokat gyártó dél-koreai gyár fejlesztését, még ha az nem is tetszik a helyieknek, a magyar állam ugyanis több mint 40 milliárd forinttal támogatja a Samsung-gyár infrastruktúrájának kiépítését, amelybe többek között útépítés és vízközmű-fejlesztés tartozik. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter korábban azt mondta az MTI szerint a gyárbővítésről, hogy "400-500 milliárd forintos fejlesztésről van szó, amely az egyik legnagyobb beruházás Magyarországon. 1600 embernek ad munkát a gödi gyár, és további 2700 embert vesznek majd fel. Ebben a helyzetben az a cél, hogy a fejlesztés mielőbb megvalósulhasson."

A kormány ezzel a lépéssel Göd területének gyakorlatilag 20 százalékát elvette a várostól, megakadályozva azt, hogy a város vezetése és a városlakók az érdekeiket érvényesíthessék egy nagy kockázatú, vegyi anyagokkal dolgozó üzem megépítése és működtetése kapcsán - írta vasárnapi közleményében a Momentum párt.

Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere és Fekete-Győr András, a Momentum elnöke május 11-én hétfőn 13 órakor, a Kossuth téren a Parlament előtt bejelentést tesznek arról, hogy a kormány lépése miatt az Alkotmánybírósághoz fordulnak és ismertetik a panasz főbb pontjait.

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a gödi Samsung-gyárral kapcsolatos döntésre azért volt szükség, mert egy olyan nagy, további dél-koreai beruházásról tárgyalnak, amelyre talán évek, sőt évtizedek óta nem volt példa itthon. "Itt nyilvánvalóan egy sokkal megfontoltabb, sokkal szélesebb személyi kört bevonó tárgyalássorozatra van szükség, mintegy nem túl nagy településre bízni ezt. De semmi bajom nincs velük, folyamatosan egyeztetünk velük is" - mondta a Blikknek. Ha megvalósul a beruházás, Szijjártó szerint abból nagyot fog profitálni Göd és az egész térség si.