A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (mfo) program első pályázatát benyújtó Union Biztosító Zrt.-t. Mivel a biztosító sikerrel pályázott a minősítés megszerzésére, döntésétől függően akár azonnal megkezdheti itthon az MNB felé bejelentett minősített termékek forgalmazását.

A jegybank adatai szerint szinte minden hazai biztosító - s mellettük lakásbiztosítási üzletágba újonnan belépő szereplő is - tervezi a fogyasztóbarát konstrukcióval való indulást. Noha egy lakásbiztosítási termékfejlesztés, s egyéb belső folyamatok kialakítása jellemzően legalább fél évig tartanak, a lassabban startolókhoz képest előnybe kerülnek és piacot hódíthatnak majd az mfo-termékükkel gyorsabban megjelenő szereplők. Az MNB várakozásai szerint a fogyasztóbarát otthonbiztosítások 2020-ban széles körben elérhetővé válhatnak az ügyfelek számára.

Olcsóbban jobbat

A fogyasztóbarát otthonbiztosítások ugyanis ugyanakkora díjért magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleknek, fölösleges többletszolgáltatások és -kiadások nélkül, egyszerűen összehasonlítható módon, miközben a biztosítási szerződés egésze alatt ügyfélbarát kiszolgálást garantálnak. Az MNB pénzügyi stabilitási és fogyasztóvédelmi szempontból is fontosnak tartja, hogy a lakásbiztosítások piacán élénküljön a mai lanyha verseny az ügyfelekért.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítás alapcsomagja elemi károkra, s egyéb, a háztartásokat érintő tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. Az alapcsomaggal kapcsolatos káresemények tartalmát, a kizárásokat és mentesüléseket az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve. Kiegészítő fedezetként a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók, amelyek egységes megnevezését a jegybank határozta meg. Ezeken túl további káresemények biztosítására is vállalkozhat az adott biztosító.

Gyors kárrendezés

A biztosítóval való kommunikáció, a kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető. Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak. A kárrendezés időtartalma 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5, e fölött 10 munkanap lehet csak. A lakásbiztosítás (a megkötése utáni 3. negyedévtől) 3 havonta igény szerint bármikor felmondható.

A jegybank honlapján új információs felületet hozott létre az érdeklődők számára a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításra vonatkozó további adatok, információk, kérdések és válaszok bemutatására. Az mfo-termékek közti egyszerű eligazodást ez év őszétől a jegybank által kialakítandó összehasonlító program is támogatja majd.