Nem akartam Lantos kórházat, saját brandet építeni. Befektetés volt, ennyi - tette hozzá Lantos Csaba az interjúban.

Ráadásul azóta még tovább emelkedtek a bérek az egészségügyben. Egy orvosnak mindig ott az opció, hogy külföldre megy. Igaz, csendesedett ez a fajta kiáramlás. Egyre többször fordul elő a nagy magánszolgáltatóknál, hogy az orvosuk teljesen kijön az állami ellátásból és csak a magánszférában dolgozik tovább. Régebben az volt a jellemző, hogy dolgozott az állami szférában és mellette maszekolt. Ma a nagyobb magánszolgáltatóknál egyre többen csak ott dolgoznak, sőt sokan a magánrendelésüket is feladják. Erőteljesen tisztul a piac, ez a legális bérek fokozott emelkedésével járt együtt, állami szférában is - fogalmazott az egészségügyi befektető a Növekedés.hu-nak.

A legjobb állami kórházak vezetői rákényszerülnek arra, hogy mindenféle eszközt használva, de megadják legjobb orvosaiknak ezeket a fizetéseket, mert különben tömegesen elmennek. Melyik kórházigazgató akar így a címlapra kerülni? Ennél akkor már jobb, ha a munkaügyi felügyelőség megbünteti a kórházat, mert nem teljesen tartja be a szabályokat - tette hozzá Lantos.

Véleménye szerint még mindig vannak orvosbárók (akik a hálapénz-hierarchia tetején állnak - a szerk) - mintegy négyszáz ember - a magyar egészségügyben, de nem eltüntetni kell őket, hanem kiegyezni velük.

Arra a felvetésre, hogy a jelenlegi kormány nem akarja összekeverni a magán és az állami ellátást, Lantos annyit mondott:

De közben össze van keverve.

Véleménye szerint hazugság az, hogy mindenkinek minden és egyformán ingyenesen jár. Persze ehhez tudni kellene, hogy mi az, ami tényleg mindenkinek jár, például ilyen a sürgősségi ellátás. A mentő nem válogathat.

Ha most valaki egy magánkórház előtt rosszul lesz, azt nem kötelességük ellátni ingyenesen. Nyilván emberiességi szempontból ellátnák, de azért a magánkórház senkitől nem kap pénzt.