Lassan eltűnnek a bankfiókok Magyarországról?

Több mint százzal csökkent tavaly a hitelintézeti fiókok száma Magyarországon, és az év végére 2700 alá csúszott - írta a Világgazdaság csütörtöki számában.
Dzindzisz Sztefan, 2017. május 4. csütörtök, 07:32
Fotó: Napi.hu

A lap a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva közölte, hogy ezzel egy hosszú ideje tartó trend folytatódott a piacon, és a 2013-as 3111 értékesítési egységhez képest már több mint 13 százalékkal mérséklődött a bankfiókok száma.

A bankjegykiadó automaták számán viszont nem látszik az elmúlt évekre jellemző költségcsökkentés hatása, csaknem ötezer működött belőlük az év végén - írja az MTI.

A lap szerint a dolgozók számának fogyatkozása is megállni látszik a magyarországi hitelintézeteknél, a 2008-as közel 44 ezres átlagos állományi létszám 2014-re fokozatosan 37,8 ezerre esett vissza, ám 2015 és 2016 már növekedést hozott, így tavaly a negyedik negyedévben már több mint 38,5 ezren dolgoztak a bankoknál és a szövetkezeti hitelintézeteknél.

HOZZÁSZÓLÁSOK