Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az elmúlt hetekben újra nőtt a belvizes területek nagysága, jelenleg 75 ezer hektárat borít nyílt víz. Ez az újabb, hétvégére várt esőzésekkel tovább növekedhet.

A 82 ezer hektáros termőterületről a mostani becslések alapján 410 ezer tonna szőlőt szüretelhetnek le, 5 tonnás hektáronkénti hozam mellett, azonban az már a korai érésű fajtáknál is látszik, hogy az alacsony cukorfok miatt kevesebb lesz az újbor.

Pesszimista becslések szerint elégedettek lesznek a borászok a 2,5 millió hektoliteres országos terméssel is – mondta az államtitkár.

Kérdéses, hogy mennyire jelenik majd meg a szőlő árának emelkedése a bor árában, de az már biztos, hogy a terméskiesés miatt nem kompenzálja a megemelkedett növényvédelmi költségeket.

A napraforgó esetében a betakarítás lassúsága mellett a növény magasabb nedvességtartalma okoz gondot.Várhatóan 1,1 millió tonnás termést lehet betakarítani, 41 százalékos olajtartalom mellett.

A szaktárca adatai szerint szeptember közepéig a 181 ezer SAPS támogatásra jogosult termelő közül 27 ezren nyújtottak be vis maior igazolásért kérelmet az idén mintegy 800 ezer hektárnyi - az összesen 5 millió hektáros termőterület 16 százalékára - területre.

Ezzel az igazolással a termelők hozzájuthatnak majd a területalapú támogatásokhoz, de felhasználható a termeltetési szerződések esetleges nem teljesülésekor a vitás ügyek rendezéséhez.

A részben önkéntes részvételen alapuló Agrár-Kárenyhítési Alaphoz pedig 12 ezren fordultak, mintegy 310 ezer hektárnyi mezőgazdasági területet ért kár enyhítése érdekében - mondta Czerván.

Ez utóbbi esetben a jelzett károk háromnegyedét okozta belvíz, a többi vihar és jégkár.

Szeptember 17-ig 1,365 milliárd forintnyi termelői befizetés érkezett az alaphoz, de ez a szeptember 30-i befizetési határidőig még emelkedhet.

Az állam ugyanekkora összeggel biztosan föltölti az alapot, de a tárca kezdeményezi majd a pótlólagos költségvetési hozzájárulást is, mivel a 800 ezer hektáron esett, előzetes becslések szerint több mint 150 milliárd forintos kár enyhítésére aligha lesz elegendő a jelenlegi, 4 milliárdos keret.

Emellett jelenleg is kidolgozás alatt van egy MFB-s forgóeszközhitel program a károsultak, illetve a takarmányárak rohamos emelkedésétől tartó állattartók megsegítése érdekében.

A tárca bízik benne, hogy szeptember végére sikerül lezárni a tárgyalást az MFB-vel, és elindítani a hitelprogramot.