Le Monde: döntőek lesznek a határon túliak szavazatai

A magyar választásokról írt a francia lap, amelyben azt járta körül, hogy kire szavazhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező, a határon túl élő magyar szavazók.
Szabó Dániel, 2018. március 17. szombat, 19:02

Orbán Viktor törődik a határon túli magyarokkal, akik közül már egymillió ember kapott állampolgárságot. Döntő jelentőségű lesz, hogy ők kire voksolna - idézi az mno.hu a francia Le Monde cikkét.

A cikkben kitérnek arra, hogy a miniszterelnök hét éve igyekszik egyesíteni a nemzetet, túllépve a trianoni határokon. A környező államokból idáig 335 ezren jelezték, hogy április 8-án élni kívánnak szavazati jogukkal. Ők levélben is leadhatják voksukat, szemben azzal a 300-500 ezer magyarral, aki nyugaton dolgozik. A lap által megszólaltatott Pulai András a Publicus Intézettől azt mondta, hogy a honosítottak 97 százaléka a kormányt támogatja.

Idézik Kéri László politológust, aki azt nyilatkozta, hogy az anyaországi magyarok 68 százaléka helyesli, hogy útlevelet kapnak a szomszédságban élő magyarok, ám 53 százalék nem ért egyet anyagi támogatásukkal, 57 százalék pedig nem látja be, miért voksolhatnak. Az mno.hu viszont emlékeztet, hogy erre azért van lehetőség, mert nem létezik többféle, erősebb vagy gyengébb állampolgárság. Ha pedig van, azzal automatikusan együtt jár a választójog is.

A határon túli szavazók a napokban kapják meg a levél szavazatokhoz szükséges dokumentumokat.

A fotó forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ti kamuztok, 2018.03.18 11:48

@kakambuki: "A határon túliak, a honiakhoz hasonlóan ugyancsak nem egységesek politikailag. Milyen jól jönne most az ellenzéknek néhány (tíz) ezer velük szimpatizáló szavazata kintről is, de hát kereken megtagadták őket, és mindet!"

Te öreg ne aggódjál, a Magyar lakcímmel rendelkező "migráncs"-ok igen szép számban jelentkeznek a külképviseleteken szavazásra, hiába akarja a qurmány ellehetetleníteni a szavazásukat, és azért ők is vannak pár százezren!:)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kakambuki, 2018.03.18 11:24

Az ellenzéknek nem kellettek a külhoni magyarok. Még mindig képtelenek belátni hogy q.va nagy hibát követtek el, illetve lehet hogy néhányan már belátták és ezért is megy a sivalkodás ellenük még jobban. A határon túliak, a honiakhoz hasonlóan ugyancsak nem egységesek politikailag. Milyen jól jönne most az ellenzéknek néhány (tíz) ezer velük szimpatizáló szavazata kintről is, de hát kereken megtagadták őket, és mindet!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Belze Bubi, 2018.03.18 11:11

@kman: Melyik "ávós söpredékre" gondolsz?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kman, 2018.03.18 08:43

Csak 3 mandátumról dönthetnek. Sajnos be van korlátozva. Ha nem lenne bekorlátozva és ugyanannyit érne a szavazata egy erdélyi magyarnak mint egy csonkaországinak akkor Orbánt egy darabik az ávós söpredék nem tudná leváltani.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html