Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az utóbbi években minden magyarországi nagybank faragott a költséghányadából, miközben az Erste Bank a Citi-tranzakcióra koncentrált 2016-ban. A régiós Erste-leányokhoz képest is csökkenteni kell a költségarányt - jelentette be Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója. A bevételarányos költségarány 60 százalék felett, tavaly 63 százalék volt (kiszűrve a tranzakciós illeték hatását).

A bankcsoport létszáma jelenleg mintegy háromezer fő, ebből 7-9 százalékos létszámcsökkentés a terv, azaz 250-300 státuszról van szó, de ebben részben jelenleg be nem töltött pozíciók is vannak. A végleges létszám a szervezet csoportszintű felülvizsgálata alapján alakul ki, várhatóan legkésőbb június végéig - tette hozzá a bank első embere.

A bank bevétele 2011-ben még 160 milliárd forint volt, ez 2015-re 35 százalékkal 105 milliárdra csökkent. Eközben a banki költségek kisebb mértékben, 61 milliárd forintról 56 milliárdra mérséklődtek. Tavaly a bevételek 109 milliárdot, a költségek 61 milliárdot tettek ki - ebben benne volt a Citi lakossági üzletágának átvétele, ami növelte a költségeket.

A bank egészét érintő leépítés az ügyfelekkel kapcsolatot tartó részlegeknél kisebb, a háttérrészlegeknél valamivel nagyobb arányú lesz. Az egésznek semmi köze nincsen a Citi-dealhez - hangsúlyozta Jelasity Radován.

A hatékonyságjavítás része az Erste Befektetési Zrt. integrálása a bankba, a lépésnek a hatékonyság, a kontroll és az adózás szempontjából is vannak előnyei. Létrejön egy vagyonkezelési és befektetési divízió, ide kerül a privátbank és az Erste World irányítása is, amelynek vezetője Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. eddigi elnök-vezérigazgatója lesz - mondta Harmati László lakossági vezérigazgató-helyettes. A beolvadás 2018 első negyedévében zárulhat, az Erste Befektetési Zrt.-nél jelenleg mintegy 150-en dolgoznak - mondta Cselovszki.

A tervek szerint 2018-ra 10 százalék lesz a költségcsökkentés, ennek hozzávetőleg a fele a személyi költség. A csoport leányvállalati a jövőben szorosabban lesznek fogva, ezentúl számunkra minden funkciót - amit csak tud - a bank próbál majd ellátni - fogalmazott Jelasity Radován. Mindezek nyomán ezzel a költségaránnyal le tudnak menni 60 százalék alá, így újra a legjobbak között lesz az Erste.

A fiókhálózatban nem terveznek újabb nagy csökkentést. A bank 204-ról 128-ra már korábban "lejött". A mostani lépések nyomán nem akarunk tömeges bezárást, de fiók-összevonások elképzelhetőek  - fogalmazott Harmati, hozzátéve, hogy a fiókba belépők száma évről évre csökken.