A Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) filmszakmai döntőbizottsága azt a döntést hozta, hogy Pálfi György Toldi című filmjének  megvalósítását célzó, hosszú ideje tartó tárgyalássorozatot beszünteti, és az eredetileg megvalósításra szánt tervet a továbbiakban nem támogatja, miután az alkotó a film megrendezésének szándékától a döntőbizottság több tagjának tett szóbeli nyilatkozatában elállt, illetve előzőleg írásban jelezte, hogy amennyiben a döntőbizottság október 15-ig nem hoz határozatot, akkor lezártnak tekinti az együttműködést - írja közleményében a Filmalap, amely összesen 1,7 milliárd forinttal támogatta volna a produkció elkészítését. Pálfi György filmrendező Facebook-oldalán korábban ezt írta: "A Magyar Nemzeti Filmalap október 14-én, rendkívüli döntőbizottsági ülésén elutasította a Toldi című filmtervet, a megítélt támogatásokat visszavonja, a produkció eddigi költéseit jóváírja".

"Toldi Miklós a nép soraiból emelkedő, rettenthetetlen, nagy erejű és igaz szívű ember története a középkori Magyar Királyság fénykorában játszódik. A malomkövet hajító, farkasokkal birkózó, bikát puszta kézzel térdre kényszerítő rettenthetetlen Toldi Miklós kalandjai során fiatal magányos hősből eszményi vitézzé válik, Lajos király udvarában testőrkapitány lesz, aki az ország becsületét lovagi tornán védi meg. Ünnepelt hősként is csak lovagi eszményeinek él, hirtelen haragú természete miatt újra és újra szembe kerül a körülötte változó világgal. Toldi Miklósnak rá kell döbbennie, hogy van, ami mérhetetlen erején is kifog: a múló idő és a múlhatatlan szerelem.
Arany János 1846-ban írt Toldi című eposzánál nagyobb sikert a magyar irodalom alig ért meg. A mű a Kisfaludy Társaság "a nép ajkán élő történeti személy" életét elbeszélő, népies formájú és tartalmú költemény alkotására kiírt pályázatára készült mindössze fél esztendő alatt. A pályázat vitán felüli nyertese Arany Toldija lett, mely azóta kötelező olvasmány a később keletkezett Toldi estéje és Toldi szereleme című művekkel egyetemben" - írta korábban, a támogatási döntésének meghozatalakor a Filmalap.

A film tervezett költségvetése 2,5 milliárd forint, amely a magyarországi és az európai filmgyártási gyakorlatban is szokatlanul magas. Egy ilyen magas költségvetésű projekt finanszírozása mind az adófizető nézőközönség, mind a filmszakma felé jelentős felelősség. A Döntőbizottság szerint még nincsenek meg a feltételei annak, hogy egy ilyen magas összegű támogatás mellett olyan filmalkotás szülessen, amely művészi színvonala mellett széles közönséget is képes megszólítani - írja a MNF.

A tervezett film egy nagyszabású, vizuális trükkökkel felturbózott mozi lenne a magyar irodalom egyik legnagyobb hősének kalandjáról. Magyar nyelven, nemzetközi szereplőgárdával forgatnák. A korábbi tervek szerint 2013 szeptemberétől forgatták volna, s 2014 végén már a mozikba került volna.


Pálfi György az ezredfordulón feltűnt "új magyar film" kiemelkedő alakja, első mozijával, a dialógusokat nélkülöző, csupán képekkel és hangokkal elmesélt Hukklé-val elnyerte az Európai Filmakadémia Legjobb elsőfilm díját 2002-ben - írta a Filmalap.

A cannes-i filmfesztiválon bemutatott, többszörös díjnyertes Taxidermia című filmjét világszerte műsorra tűzték a mozik. Pálfi 2012-ben a Final Cut - Hölgyeim és Uraim című montázsfilmjével tért vissza Cannes-ba, a "Cannes Classics" elnevezésű filmválogatásba.

Pálfi legutóbbi filmje, a Szabadesés az idei, 49. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon két hivatalos díjat is elnyert, a legjobb rendezőnek járót és a zsűri különdíját.