Legyen résen, különben több százezer forintot bukhat!

A jó idő közeledtével egyre több kétkerekű jelenik meg az utakon. Ám sokan elfelejtik, hogy érvényes kötelező biztosítás nélkül a segédmotorok nem vehetnek részt a közúti közlekedésben. Az új típusú elektromos eszközök státuszának rendezését nagyon várja a biztosítási szakma - adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Domokos László, 2020. április 6. hétfő, 14:20
Fotó: Shutterstock

A becslések szerint több mint félmillió robogó üzemel Magyarországon. Bár a segédmotor nem számít gépjárműnek, a közúti közlekedésről szóló 2009-es törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) egyértelműen kimondja, hogy érvényes kgfb-szerződés nélkül a segédmotorok nem vehetnek részt a közlekedésben. A becslések szerint ugyanakkor ezeknek az eszközöknek csak valamivel több, mint felére kötöttek ilyen biztosítást.

Pedig az így évi egy-kétezer forintot spórolók sokat kockáztatnak: a rendőri igazoltatás során büntetés jár a mulasztásért, károkozás esetén azonban akár több százezer forintnyi kárösszeget kell saját zsebből kifizetniük. Az MNB statisztikái szerint a biztosítók átlagos kárkifizetései a segédmotoros kerékpárok által okozott károk esetében 2018-ban meghaladták az 672 ezer forintot. Segítség a károsultaknak, hogy amennyiben biztosítatlan robogó okoz kárt, a károkozó helyett a Mabisz kártalanítási számlája fizeti ki a kárösszeget, amit utólag behajt a károkozón.

Egyre többen pattannak bringára is, részben a lassanként állandósuló jó idő hatására, részben a tömegközlekedési eszközök elkerülése érdekében. A korábbi évek statisztikái szerint ma a lakosságnak már több mint kétharmadának van kétkerekűje, ezen belül pedig nagyjából ugyanilyen arányban használják is valamilyen gyakorisággal.

Csakhogy az unión belül nálunk az egyik legmagasabb az egymillió lakosra jutó halálos kerékpáros balesetek száma. A személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek több mint tíz százaléka is a kerékpárosokhoz kapcsolódik, akik nagyjából hasonló arányban elszenvedői, mint okozói a közlekedési baleseteknek. Utóbbiak számára különösen jó tudni arról, hogy a lakásbiztosításhoz kapcsolódó általános felelősségbiztosítás a balesetet okozó biciklisnek is segítségére lehet, hiszen ez a fedezet kiterjedhet a kerékpárral történő károkozásra is. Ilyen biztosítás hiányában a károsult közvetlenül a kerékpárostól követelheti a kár megfizetését.

A lakásbiztosítás mindezek mellett fedezetet nyújthat a kerékpár ellopása esetén is, igaz, csak a megfelelő nyílászárókkal és zárral felszerelt, zárt helyiségből történő lopás esetén térít. A speciális kerékpár biztosítások viszont baleset- és felelősségbiztosítások mellett vagyonbiztosítási fedezetet is tartalmazhatnak, így akár az utcáról ellopott biciklik, valamint elemi és töréskár, rongálás esetén is megtérítik a kárt. Egy megfelelően megválasztott felelősségbiztosítással akkor is védett, ha kölcsönzött biciklivel okoz kárt. A járványveszély idején az is fontos lehet, hogy egyes termékeknél minden folyamat digitális (a kötés és a díjfizetés is), miként a teljes kárbejelentés és kárügyintézés is digitálisan végezhető el.

A kétkerekűek és más elektromos eszközök gyorsan bővülő piacának jele, hogy egyes társaságok már tervezik a kerékpár biztosítások kiterjesztését az elektromos rollerekre is. Az új típusú eszközök hatósági besorolása egyelőre folyamatban van, ennek eredménye teljesen tiszta helyzetet teremthet a biztosítási vonatkozású kérdésekben - közölte a Mabisz.

HOZZÁSZÓLÁSOK